Vízilabda

Szécsi Zoltán Kaposvárra igazolt

""

Az 1977-es születésű játékos a következő bajnoki évadra szerződött a somogyi megyeszékhely ob I-es csapatához.

Amint az a pénteki sajtótájékoztatón is elhangzott, Szécsi az elmúlt hetekben komoly dilemma előtt állt: az volt a nagy kérdés, hogy folytassa vagy fejezze be vízilabdás pályafutását. Eddigi csapata, az Eger, amellyel az idén megnyerte a magyar bajnokságot, az aranyérem megünneplésének másnapján szabadlistára tette.

"Tulajdonképpen már aznap megkeresett telefonon a kaposváriak elnöke, Dobos Pál, és szimpatikus terveket vázolt fel előttem – mondta a kapus. – Itt szeretnének valami szépet felépíteni, és nagy örömmel veszek részt ebben a munkában."

Szécsi leszögezte: nem levezetni megy Kaposvárra.

"Ahogy a klub vezetője fogalmazott: én leszek az első fecske, és remélem, még többen követnek majd, és egyre jobb eredményeket érünk el" – mondta.

A somogyi pólós klub vezérkara a kispadra is nemzetközi hírű szakembert szerződtetett a 2012-es londoni olimpián a házigazdák női válogatottját irányító Fekete Szilveszter személyében, aki visszatér Kaposvárra.

A tapasztalt szakember – egykori válogatott kapus – a 2008-as pekingi ötkarikás játékok előtt már dolgozott itt, igaz, akkor még az ob I/B-ben szerepelt a társaság.

A Kaposvári VK az idén az utolsó helyen végzett az ob I-ben, de további lehetőséget kapott arra, hogy az élvonalban szerepeljen.