Itt a vég! Kásáséknak Szerbiából kell majd elhozni az aranyérmet

A LEN a tegnapi nap folyamán Lengyelországban bejelentette, hogy a 2016-os Vízilabda-Európa-bajnokságnak Belgrád adhat otthont. A magyar vízilabda válogatottnak az ősi ellenség otthonában kell majd a csúcsra érnie.


Sajnos bekövetkezett az amitől sok magyar-vízilabda rajongó tartott. A LEN döntése értelmében a 2016-os Vízilabda-Európa-bajnokságnak Belgrád adhat otthont. Szerbia fővárosa Berlint, Ljubljanát, Isztambult és Stockholmot előzte meg a LEN szavazásán. - A LEN tisztviselői nagyon elégedettek voltak a szerb delegációval, amely biztosította a szövetséget, hogy minden feltételnek eleget tesznek. - nyilatkozta a Szerb Vízilabda Szövetség főtitkára Marko Stefanovic.

Szerbia eddig kétszer rendezhette meg a Vízilabda-Európa-bajnokságot. 1981-ben még Jugoszlávia néven Splitben, míg 2006-ban Belgrádban látta vendégül az öreg kontinens legjobb válogatottjait. Harminc évvel ezelőtt Nyugat-Németország nyert, az ezüstérmet Szovjetunió, míg a bronzérmet Mayer Mihály tanítványai szerezték meg. Öt évvel ezelőtt a szerb válogatott a magyar csapatot legyőzve (9-8) ülhetett fel Európa trónjára. A harmadik helyen Spanyolország zárt.

2012-ben a hollandiai Eindhoven, míg 2014-ben Budapest rendezheti meg a kontinenstornát. Érdekesség, hogy a magyar főváros negyedszerre (1926, 1958, 2001) rendezheti, majd meg az Európa-bajnokságot, amelyen 12 aranyérmet szerzett.

Videók