Vb 2014: igazi drámai meccsen jutottak tovább a görögök

A görög válogatott egy ráadásban értékesített büntetővel 2-1-re legyőzte az elefántcsontparti csapatot a keddi, 3. fordulós mérkőzésén, továbbjutott a C csoportból a brazíliai futball-vb-n.


Az afrikaiak kezdték jobban a mérkőzést, a görögök jobbára ugyanúgy védekezésre kényszerültek, mint az előző két meccsükön, ráadásul a 24. percig kétszer kellett cserélniük sérülések miatt.

A félidő második részében mégis kissé bátrabb lett az európai együttes, ez előbb egy kapufában nyilvánult meg, majd a szünet előtt vezetést is szerzett a görög csapat, mivel az elefántcsontparti védelem eladott labdája után a csereként beállt Szamarisz kihasználta a ziccert.

A folytatásban nagy fölényben játszott Elefántcsontpart, de a teljesen kinyíló védelem miatt a görögöknek több lehetőségük volt, hogy eldöntsék a találkozót, egyúttal a továbbjutást is, de hol egy rossz passz, vagy pontatlan lövés, hol pedig - immár másodszor - a keresztléc mentette meg az afrikaiakat a góltól.

A kihagyott lehetőségek megbosszulták magukat, mert Gervinho passza után Bony egyenlített.

A 2004-ben Európa-bajnok görögök a torna során először komolyabban támadásba lendültek, de a kapufa harmadszor is megmentette Elefántcsontpartot.

A hosszabbításban aztán Szamarasz büntetőjénél már az sem segített, így a görögök drámai körülmények között, történetük során először jutottak tovább a csoportjukból vb-n.

LABDARÚGÁS
Világbajnokság, C csoport, 3. forduló:
Görögország-Elefántcsontpart 2-1 (1-0)
Fortaleza, Castelao Stadion, 40 000 néző, v.: Carlos Vera (ecuadori)
gólszerző:
Szamarisz (43.), Szamarasz (92., 11-esből), illetve Bony (74.)
sárga lap: Drogba (37.), Kalou (62.), Die (70.)
Görögország: Oresztisz Karnezisz (Panaglotisz Glikosz, 24.) - Vasszilisz Toroszidisz, Kosztasz Manolasz, Szokratisz Papasztatopulosz, Jose Holebasz - Jorgosz Karagunisz (Teofanisz Gekasz, 78.) - Panajotisz Kone (Andreasz Szamarisz, 12.), Jannisz Maniatisz, Lazarosz Hrisztodulopulosz, Jorgosz Szamarasz - Dimitrisz Szalpingidisz
Elefántcsontpart: Boubacar Barry - Serge Aurier, Kolo Toure, Souleyman Bamba, Arthur Boka - Cheick Ismael Tiote (Wilfried Bony, 61.), Geoffroy Serey Die, Yaya Toure, Salomon Kalou - Gervinho (Giovanni Sio, 83.), Didier Drogba (Ismael Diomande, 79.)

Videók