Vb 2014: emberhátrányban játszva szerzett pontot a görög válogatott

A görög válogatott több mint egy félidőt emberhátrányban futballozva gól nélküli döntetlent játszott a japán csapattal a brazíliai labdarúgó-világbajnokság C csoportjának második fordulójában.




A görögök szokásukhoz híven a védekezésre fektették a hangsúlyt, ennek megfelelően a japánok futballoztak fölényben, de nem találták a rést riválisuk hátsó alakzatán. A félidő végén aztán nehéz helyzetbe került az európai gárda, ugyanis Kosztasz Kacuraniszt második sárga lapját követően kiállította a játékvezető.

A fordulást követően is a japánok irányítottak, de nem tudtak nagy helyzetet kidolgozni. A görögök csak egyszer, egy szöglet után veszélyeztettek Teofanisz Gekasz fejesével. A hajrában a japánok óriási nyomás alá helyezték a görögöket, de a kapu előtt rendre rossz megoldásokat választottak, így az eredmény nem változott.

Ezzel mindkét gárda megszerezte első pontját a tornán, a zárófordulóban a japánok a kolumbiaiakkal, a görögök pedig az elefántcsontpartiakkal találkoznak.

Ennek az eredménynek köszönhetően a kolumbiaiak biztosították helyüket a nyolcaddöntőben.

LABDARÚGÁS
Világbajnokság, C csoport, 2. forduló:
Japán-Görögország 0-0
Natal, 37 ezer néző, v.: Joel Aguilar (salvadori)
Kiállítva: Kacuranisz (38.)
Sárga lap: Haszebe 12., illetve Kacuranisz 27., 38., Szamarasz 55.
Japán: Kavasima Ejdzsi - Ucsida Acuto, Josida Maja, Konno Jaszujuki, Nagatomo Juto - Haszebe Makoto (Endo Jaszuhito, a szünetben), Jamagucsi Hotaru, Honda Keiszuke, Okazaki Sindzsi - Okubo Josito, Oszako Juja (Kagava Sindzsi 57.).
Görögország: Oresztisz Karnezisz - Vaszilisz Toroszidisz, Kosztasz Manolasz, Szokratisz Papasztatopulosz, José Holevasz - Joannisz Fetfacidisz (Jorgosz Karagunisz, 41.), Kosztasz Kacuranisz, Jannisz Maniatisz, Panajotisz Kone (Dimitrisz Szalpingidisz 81.), Jorgosz Szamarasz - Konsztantinosz Mitroglu (Teofanisz Gekasz 35.).

Videók