Vb 2014: a németek is bejuthatnak a nyolcaddöntőbe - előzetes

Óriási csatára lehet számítani a G csoport második fordulójának nyitómérkőzésén, a német-ghánai találkozón. A németek ugyanis a továbbjutásért, a ghánaiak pedig a versenyben maradásért lépnek pályára.


"Ugyanazzal az elszántsággal és lelkesedéssel kell játszanunk, mint az első meccsen" - nyilatkozta a németek csapatkapitánya, Phillip Lahm, aki várhatóan ezúttal is védekező középpályásként kap majd szerepet.

Az első fordulóban Portugália ellen - a mesterhármas szerző Thomas Müller vezetésével - 4-0-ra nyert Németország.

Érdekesség, hogy a németek négy éve, a dél-afrikai világbajnokságon is négygólos sikerrel rajtoltak, akkor az ausztrálok ellen, utána azonban 1-0-ra kikaptak a szerbektől.

Ezután pedig éppen a ghánaiak elleni 1-0-ával, Mesut Özil góljával biztosították helyüket a legjobb 16 között.

"Az a négy évvel ezelőtti botlás a második mérkőzésen egy figyelmeztetés volt, nem szabad kinyílnunk, és ugyanolyan komolyan kell venni a találkozót, mint az elsőt" - mondta Per Mertesacker, aki 100. válogatottságát ünnepelheti.

Az Arsenal védője a tizenharmadik német futballista lehet, aki eléri ezt. A ghánaiak jól játszottak ugyan az amerikaiak elleni első csoportmérkőzésen, de 2-1-es vereséget szenvedtek.

Egy újabb kudarc szinte biztosan a búcsút jelentené a legutóbbi világbajnokságon negyeddöntős afrikai együttesnek.

A találkozó egyik érdekessége a Boateng testvérek párharca lehet, ugyanis Jérome a német védelmet erősíti, Kevin-Prince pedig a ghánaiak csatára.

Utóbbi már kissé fel is borzolta a kedélyeket kijelentésével, amely szerint a németek gyenge pontja az lehet, hogy nincsen igazi vezérük a pályán, aki a szoros mérkőzéseken előlépne.

A csoport másik mérkőzésén a portugálok vasárnap találkoznak az amerikaiakkal.

Várható felállások:
Németország (4-2-3-1) Ghána (4-4-2)
Neuer
J. Boateng, Hummels, Mertesacker, Höwedes
Khedira, Lahm
Kroos, Özil, Götze
Müller
Kwarasey
Opaye, Boye, Mensah, K. Asamoah
Essien, Muntari, A. Ayew, Atsu
K. Boateng, A. Gyan

Videók