Vb 2014: a csoportelsőséget érheti a győzelem a Kolumbia-Elefántcsontpart meccsen

Mindkét együttes sikerrel vette az első fordulót: Kolumbia Armero, Gutiérrez és Rodríguez góljával magabiztos, 3-0-s győzelmet aratott Görögország ellen, míg Elefántcsontpart Bony és Gervinho találatával hátrányból fordítva verte 2-1-re Japánt.


"Ez a mérkőzés olyan lesz, mintha a csoport döntője lenne" - mondta az elefántcsontparti válogatott szövetségi kapitánya, Sabri Lamouchi. A 42 esztendős francia szakember szerint az a csapat, amelyik megnyeri a mérkőzést, gyakorlatilag továbbjut a csoportból. Az Elefántok első alkalommal léphetnének tovább az egyenes kieséses szakaszba: eddigi két világbajnoki szereplésük során, 2006-ban és 2010-ben ez nem sikerült nekik.

Lamouchi kitért csapata legnagyobb sztárjára, a japánok ellen csereként beálló Didier Drogbára is, akinek kezdőcsapatba jelölésén erősen gondolkodik. "Az emberek szeretik őt, de meg kell érteniük, hogy sérülésből tért vissza" - mondta Lamouci a 36 esztendős támadóról.

"Görögország ellen bizonyítottuk, hogy tudunk jól játszani, helyzeteket kialakítani, és be is lőjük azokat" - dicsérte együttesét a Kolumbiát irányító 42 éves argentin, José Pekerman, aki kifejtette, az első mérkőzésén minden játékosa úgy teljesített, ahogy elvárta, így csapata magabiztosan várja a folytatást. A két válogatott világbajnokságon korábban nem találkozott. Elefántcsontpart az afrikai résztvevők közül egyedüliként szerzett három pontot a torna első fordulójában, Ghána, Algéria és Kamerun vereséggel, Nigéria pedig gól nélküli döntetlennel kezdett. A csoport másik találkozóján Görögország és Japán számára a továbbjutási esély megőrzése a cél: a vesztes csapat nagy valószínűséggel búcsúzik a tornától.
 

LABDARÚGÁS
Világbajnokság, a csütörtöki program a várható összeállításokkal, C csoport, 2. forduló:
Kolumbia - Elefántcsontpart, Brazíliaváros 18.00
játékvezető: Howard Webb (angol)
KOLUMBIA
ELEFÁNTCSONTPART
Ospina
Zúniga, C. Zapata, Yepes, Armero
C. Sánchez, A. Aguilar
Cuadrado, J. Rodríguez, Ibarbo
T. Gutiérrez
Barry
Aurier, Zokora, Bamba, Boka
Tioté, Y. Touré, Serey Die
Kalou, Drogba, Gervinho
Japán - Görögország, Natal 0.00
játékvezető: Joel Aguilar (salvadori)
JAPÁN GÖRÖGORSZÁG
Kavasima
Ucsida, Josida, Morisige, Nagatomo
Haszebe, Jamagucsi
Honda, Kagava, Okazaki
Okubo
Karnezisz
Toroszidisz, K. Manolasz, Papasztatopulosz, Holevasz
Fetfacidisz, Kacuranisz, J. Maniatisz, P. Kone, Szamarasz
Mitroglu


A C csoport állása
Meccs GY D V Gólarány Pont
1. Kolumbia 1 1 0 0 3-0 3 pont
2. Elefántcsontpart 1 1 0 0 2-1 3 pont
3. Japán 1 0 0 1 1-2 0 pont
4. Görögország 1 0 0 1 0-3 0 pont

Videók