Balotellit csúnya célra használják az ügynöke szerint

Mino Raiola, Mario Balotelli képviselője jelezte, hogy nagyon igazságtalannak tartja az olasz labdarúgó-válogatott csatárával szembeni bánásmódot.




Az Azzurri ugyan megnyerte első vb-meccsét Anglia ellen, de ezt követően Costa Ricától és Uruguaytól is kikapott, így 2010-hez hasonlóan már a csoportkörben búcsúzni kényszerült. Az olaszok hamar megtalálták a "fő bűnöst" Balotelli személyében, ami Raiola szerint csúnya dolog, és gyakorlatilag egy önbecsapás.

"A 2006-os világbajnokság megnyerése elhomályosította az olasz labdarúgás igazi problémáit, és manapság ugyanez a helyzet Balotelli kapcsán. Róla beszéltek, ahelyett, hogy a valós gondok kerülnének előtérbe - panaszkodott riportereknek Raiola. - Idegesítő, hogy azt látom, mindenért egy 23 éves játékost okolnak. Ez bosszant, és nem gondolom, hogy lenne még egy ilyen hely a világon, ahol ez előfordulhatna. Hibát követtem el azzal, hogy Mariót visszahoztam Olaszországba (tavaly év elején szerződött az AC Milanhoz a Manchester Citytől - a szerk.)."

Raiola emellett cáfolta azokat a híreket, melyek szerint kialakult két klikk a válogatotton belül, az idősebb és a fiatalabb játékosoké.

"Én egy olyan keretet láttam, amelyre a lassúság volt a jellemző, egyszerűen nem volt ott a csapat. Láttátok a holland együttest, hogy legutóbb miként küzdött a végsőkig, s fordította meg a Mexikó elleni meccset? Olaszország nem volt egységes és 'éles'. A vb alatt beszéltem Marióval és Ignazio Abatéval, akik nem mondták, hogy probléma vagy boldogtalanság lenne az idősebb és a fiatalabb játékosok között. A vereség ugyan nagyon megsebezte a társaságot, de nem hiszem, hogy széthúzás volt a torna alatt. Buffon és De Rossi? Az ő megjegyzéseik nem Balotellire irányultak, a csapattársai nem okolták őt, ellenben az országgal" - mondta a játékosügynök.

Videók