EL: vereséggel ment tovább a Diósgyőr - egyedüli magyarként

A Diósgyőr a csütörtöki nyíregyházi visszavágón ugyan 2-1-re kikapott a bolgár Liteksz Lovecstől, ám az első mérkőzésen aratott 2-0-s sikerének köszönhetően bejutott a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójába.


Nagy lendülettel kezdett a vendég együttes és az első percekben szinte saját kapujához szegezte a Diósgyőrt. A Ligakupa-győztes magyar csapat azonban Bacsa nagy helyzetével jelezte, hogy nem adja fel a támadások lehetőségeit. A folytatásban is a bolgárok akarata érvényesült, ennek ellenére a hazaiak szereztek vezetést, az Okukával szemben elkövetett szabálytalanságért megítélt büntetőt Gosztonyi helyezte a kapuba.

A fordulást követően is a bolgárok voltak a kezdeményezőbbek, de nem tudtak nagy helyzetet kidolgozni a jól záró diósgyőri védők gyűrűjében. A vendégek végül a 80. percben találták meg a rést a magyar csapat hátsó alakzatán, Jordán góljával egyenlítettek, majd öt perccel később Okuka felesleges szabálytalankodása miatt büntetőből is eredményes volt a kolumbiai támadó. Az utolsó percekben a bolgár csapat a továbbjutásért rohamozott, de a Diósgyőr végül kihúzta újabb kapott gól nélkül.

Szivics Tomiszláv együttese a harmadik fordulóban - amelynek továbbjutói már a főtáblára kerülésért harcolhatnak - az orosz Krasznodarral találkozik. Az első mérkőzést hazai pályán játssza jövő csütörtökön, a visszavágót pedig egy héttel később rendezik.

LABDARÚGÁS
Európa Liga, selejtező, 2. forduló, visszavágó
Diósgyőri VTK-Liteksz Lovecs (bolgár) 1-2 (1-0)
Nyíregyháza, 4500
néző, v.: Hdnni (svájci)
Gólszerzők: Gosztonyi (38., 11-esből), illetve Jordán (80., 85., a másodikat 11-esből)
Sárga lap: Okuka (84.), illetve Cvetkov (27.), Vajushi (45.), Boumal (76.), Nedljakov (93.)
Továbbjutott: a Diósgyőri VTK, 3-2-es összesítéssel
Diósgyőri VTK: Antal Okuka, Debreceni, Kádár, Husic Egerszegi, Elek Bacsa, Bognár (Marjanovic, 63.), Gosztonyi (Bori, 73.) Grumic (Németh M., 82.)
Liteksz Lovecs: Vinícius Popov (Bozsikov, 86.), Bodurov, Mendy, Nedjalkov Malinov (Rumenov, 77.), Boumal, Cvetkov (Angelov, 66.) Asprilla, Jordán, Vajushi

 

Videók