Magyar foci

Szenzációs bombahír: Gera Zoltán hazatérne a Ferencvárosba

A sport365.hu forrása szerint Gera Zoltán komolyan fontolgatja a váltást a nyári átigazolási időszak alatt. A 33 éves játékos gyakorlatilag az egész szezon során sérült volt. Mindössze három bajnokin lépett pályára a WBA színeiben, 173 percet töltött játékkal.

A 73-szoros válogatott középpályás tavaly ősszel szenvedett térdsérülést, azóta lábadozik. A West Bromwich Albionhoz külön Roy Hodgson vezetőedző kérésére került, aki jó barátságot ápol a futballistával.

""

Hodgson korábban többször is kijelentette, hogy számít a magyar középpályásra, de nem sürgeti a visszatérését, inkább épüljön fel rendesen.

Aztán tavasszal nagyot fordult a világ Birminghamben. Hodgson már áprilisban kijelentette, hogy komoly erősítéseket tervez a nyár folyamán. Ekkor már sejtettük, hogy Gerának nem lesz könnyű dolga a WBA-nál. Harminchárom évesen, sérülésből felépülve megküzdeni a csapatbakerülésért nem egyszerű feladat.

Gera helyzetét várhatóan tovább rontja, hogy időközben Roy Hodgsont nevezték ki Fabio Capello utódjának az angol válogatott szövetségi kapitányi posztjára, így az idény végén biztosan új edző érkezik birminghami csapathoz. Az új edzőkkel pedig mindig meggyűlt Gera baja, így volt ez a Fulhamnél is korábban.

Gera Zoltán szerződése 2013 június 30-án jár le a West Bromwich-nál. Hogy ingyen eljöhetne e azt egyelőre nem lehet tudni, de az biztos, hogy a Ferencváros szívesen látná a magyar válogatott labdarúgót, aki korábban többször is elmondta, hogy pályafutása vége felé szívesen játszana újra a Ferencvárosban. Nos, lehet, hogy eljött az idő…

Ezt tudtad Geráról? Rögös út a magyar NB III-tól a Premier League álomcsapatáig

Hivatásos pályafutását a harmadosztályú Harkány SE-ben kezdte 1996-ban, majd 1997 és 2000 között a Pécsi MFC NB I-es labdarúgója volt. Innen a Ferencvárosba került 2000 júliusában. A zöld-fehérekkel kétszer volt magyar bajnok (2001, 2004) és Magyar Kupa-győztes (2003, 2004). Magyarországon három alkalommal választották meg az év labdarúgójának (2002, 2004, 2005).

2004 júniusában az angol West Bromwich Albion csapatába igazolt, ahol 2008 júniusáig játszott. 2008 júliusától a Fulham labdarúgója lett. A Fulhammel egészen a döntőig menetelt az Európa Liga 2009-10-es kiírásában, de a következő szezonban kevés lehetőséghez jutott, így nem hosszabbított szerződést. 2011 nyarától ismét a West Bromwich Albion labdarúgója lett.

""

Számos alkalommal volt a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya. Általában középpályás, irányító vagy jobb szélső poszton játszik, de csatárként is szerepelt már. Kiváló indításai, váratlan cselei miatt népszerű. Angliában a „Mágikus Magyar” becenevet adták neki korábban a birminghami szurkolók.

2003. április 1-jén a világ egyik legjelentősebb futballmagazinjában, a World Soccerben egy féloldalas cikk jelent meg annak apropóján, hogy 2005. június 30-ig meghosszabbította szerződését a WBA-val, annak ellenére, hogy több külföldi csapat is hívta.

2005. május 18-án a soccernet.com internetes szaklap beválasztotta a Premier League 2004–05-ös álomcsapatába, amely a Čech – Hibbert, Carragher, Terry, Heinze – Gera, Cahill, Lampard, Robben – Henry, Rooney összeállításban szerepelt.

Gera Zoltántól számtalan zseniális jelenetet tudnánk bemutatni, de talán ez a jelenet jellemzi őt a legjobban!