Prukner tovább erősítené, amiben ősszel jó volt a Rákóczi

A Kaposvári Rákóczi a lehető legnehezebb ellenféllel, a listavezető Győri ETO-val csap össze az NB I tavaszi rajtján. Prukner László az ősszel jól működő dolgokat erősítené tovább, míg Pintér Attila csak a mai meccsel foglalkozik.


Prukner László, a Kaposvári Rákóczi vezetőedzője:

"Azt próbáljuk erősíteni, amiben az ősszel jók voltunk. Előnynek érzem, hogy kevés változás volt a csapatban, bár egy-egy igazolás jót tett volna vérfrissítésnek, de ez most így alakult. Decemberben már mondtam az öltözőben, hogy nem tervezünk sok igazolást, és azokban bízunk, akik az ősszel megmutatták, hogy lehet rájuk számítani. Saját belső céljaink vannak, és örülnék neki, ha a tavasszal neg tudnánk fejelni az őszi eredményeinket. Nehéz lesz, mert sok komoly idegenbeli mérkőzés vár ránk, például Újpesten, a Fradi otthonában, Fehérváron vagy éppen pécsen. Az első meccs sem lesz könnyű: a Győr nem véletlenül vezeti a bajnokságot. Egységes csapat, de igyekszünk felkészülni, és úgy megyünk fel a pályára, hogy mindent elkövessünk a három pontért."

Pintér Attila, a Győri ETO vezetőedzője:

"Nem foglalkozunk azzal, hogy sokan már elkönyvelték, idén az ETO szerzi meg a bajnoki címet. Mindig csak a következő feladatra koncentrálunk, számunkra most a kaposvári meccs sikere a legfontosabb."

LABDARÚGÁS
OTP Bank Liga, 18. forduló
Kaposvári Rákóczi (7.) - Győri ETO (1.)
Szombathely, 2013. 03. 02., szombat, 18.30 óra
Vezeti: Szabó Zs.. Asszisztensek: dr. Varga, Márkus
A sport365.hu tippje: 1-3

 

Videók