Prukner: néhány játékos a csapat elé helyezte magát
"Véleményem szerint az eddig mutatott játékunk alapján öt pontot kellett volna szereznünk. Sok gólt kaptunk pontrúgások után, illetve általunk összehozott büntetőkből. Máskor is volt már olyan, hogy távozott tőlünk egyszerre hat játékos, de olyan még nem fordult elő, hogy a középső embereink menjenek el egy időben. " – mondta Prukner a gyenge szereplés kapcsán a csapat honlapján.
A vezetőedző a gyenge kezdés ellenére bízik csapatában: "Azt gondolom, hogy én mindig igyekeztem a játékosokat partnernek tekinteni. Mindig bíztam abban, hogy ha valaki azonosul a feladatával, képes jó teljesítményt nyújtani a pályán. Sajnos, a szezon elején elbizonytalanítottuk saját magunkat. Ezután feladat- és célorientáltak leszünk. Egyértelműen csak egy-egy feladatra fogunk koncentrálni, és remélem, ez ki fog rángatni bennünket ebből a gödörből. Fel fogunk állni, és a reményeim szerint olyan eredményt tudunk elérni az ősz második felében, hogy megmaradjon a reális esélyünk a bennmaradásra."
Prukner szerint a keret képes megoldani a feladatot: "Azok a játékosok, akik eddig nem nyújtottak elfogadható teljesítmény, és saját érdekeiket a csapat elé helyezték, szálljanak magukba és gondolkodjanak el. Igazolni a brazil fiún kívül nem tudtunk az utolsó napokban, mert nekünk behatároltak az anyagi lehetőségeink. Egyszerűen nem tudunk versenyezni a többi klubbal, az érkezőink jó része pedig fiatal és még tapasztalatlan játékos. Mindezek ellenére én továbbra is bízom abban, hogy talpra állunk, és megoldjuk a feladatot."