OTP Bank Liga: megnyugodhatnak Pécsett, megmarad a focicsapat

A továbbiakban is képes lesz feladatai ellátására a PMFC-Matiast működtető PMFC-SPORT Kft.


A csapatot működtető gazdasági társaságról a Figyelő című hetilap írta a hónap elején, hogy megindulhat a felszámolás ellene, a klubot pedig bármikor kizárhatja a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ). A lap azt állította, hogy az együttest működtető PMFC-SPORT Kft.-t illetően a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bejelentése nyomán megindult a kényszertörlési eljárás.

A híradást követően a klub honlapján azt jelentették be két hete, hogy a gazdasági társaság "a csapat működési feltételeit biztosítja, az adóbevallásait a vonatkozó előírások szerint benyújtja, a terhére keletkező adófizetési kötelezettségeinek eleget tesz", az adószáma törlésére vonatkozó eljárás jogszerűségét pedig vitatja.

Hargitai János, a PMFC elnöke szerdán az MTI érdeklődésére azt mondta: a társaság kezdeményezésére a NAV a napokban megsemmisítette másodfokon azt a határozatot, amely szerint törölni kell a pécsi futballklubot üzemeltető cég adószámát, tegnap pedig minderről a Cégközlönyben is megjelent a határozat.

Ez, tette hozzá, azt jelenti, hogy jogi szempontból semmi sem akadályozhatja a klub működtetését, hiszen a cégbíróságnak és az ítélőtáblának a fentiek miatt meg kell szüntetnie a kényszertörlési eljárást.

Hargitai János aláhúzta: az ügy megnyugtató lezárása azt jelenti, hogy a PMFC futballistái továbbra is nyugodt körülmények között készülhetnek az élvonalbeli szerepléseikre és a Magyar Kupa nyolcaddöntőjére.

Videók