Magyar foci

NB I: törött ujjal, vérző orral sem kért cserét a Kecskemét szerb légiósa

""

Mezszáma alapján talán nem is meglepő ez a mentalitás, hiszen Vladan Csukics 14-es dresszét örökölte meg. Marko egyébként otthon érzi magát Kecskeméten és mivel több nyelvet is beszél, a beilleszkedéssel sincsenek gondjai.

Marko Vukaszovics az FK Proleter Novi Sad csapatától került Kecskemétre a téli átigazolási időszakban, de elmondása szerint olyan, mintha nem is költözött volna, igaz a magyar bajnokságról még keveset tud.

"Kecskemét nagyon hasonlít adottságaiban Újvidékhez. Mivel rengeteg magyar él ott, így igazán otthon érzem magam itt is, nem volt gond az akklimatizációval. A csapattársak is nagyon barátságosak, mindig tanulok tőlük valami újat magyarul. A mezőnyről nem sokat tudtam, a Videotonról az Európa Liga szereplés kapcsán hallottam, illetve még az Újpest és a Honvéd nevét ismertem.”

Vukaszovicsnak nem újdonság egyébként a nyelvtanulás, hiszen több nyelven is kitűnően beszél, magyarul is több alapkifejezést megtanult már.

"Angolul és olaszul is folyékonyan beszélek, illetve több nyelven megértetem magam. Mivel az olasz és a spanyol nyelv nagyon hasonló csengésű, két spanyol ajkú játékosunkkal is jól elbeszélgetek. Magyarul a számokat ismerem, illetve a köszönési formákat, de napról napra egyre jobban haladok, mindig szerettem nyelveket tanulni.”

A 14-es mezszámot korábban évekig Vladan Csukics viselte, akinek stílusától nem jár messze Vukaszovics játéka sem. A korábbi játékost ugyan nem ismeri, de az elmondottak alapján hasonló habitusú védekező középpályásnak vallja magát.

"Én is kemény játékosnak tartom magam, de egy védekező középpályás esetében ez kötelező is. Ebben nőttem fel, ez a megalkuvást nemtűrő szerb stílus is.”

A horvátországi edzőtábor nem indult jól számára, hiszen az első mérkőzésen eltört az ujja, de itt még nem ért véget a pechszéria. A Zseljeznicsar ellen sínnel a sérült ujjon, majd egy ütközés után bedugaszolt orral játszott végig, cserét ennek ellenére sem akart kérni. Szerencsére már minden rendben azóta.

"Sajnos eltört az ujjam valóban, ám semmi komoly, ezzel együtt is tudok futballozni. Most speciális kötés van rajta, így egyáltalán nem zavar és napról napra javul is.”