NB I: a Kecskemét csapatkapitánya sajnálja a halasztást

Vladan Szavicsnak felemás érzései vannak a halasztás kapcsán. Ugyan pihenő alatt feltöltődhet, de a csapat viszont lendületben volt a kaposvári siker után, ami így megtörhet.


- Nem voltál még százszázalékos állapotban a tavaszi nyitányon, bokasérülésed már azóta a múlté?
"Újra egészséges vagyok, a válogatott szünetben pedig a feltöltődésre is lehetőség adódik - mondta a KTE csapatkapitánya a klub honlapjának, a kecskemetite.hu-nak. - Számomra ez a szünet most jókor jött, persze a csapatnak az lett volna a legjobb, ha nem kell halasztani."

- Sajnáljátok, hogy az időjárás közbeszólt?
"Igen, mert a kaposvári győzelem után nagy reményekkel vártuk a Győr elleni meccset. Egy siker mindig lendületet ad, szerettük volna ezt hazai pályán is bizonyítani. Sajnos az időjárás lehetetlenné tette ezt, most a Pécs ellen készülünk már gőzerővel, aztán sorra kerül majd a Győr is."

- Némileg neked is megváltozott a feladatköröd Kaposváron, hogy érezted magad a pályán?
"A taktika egy része valóban változott, de nem olyan nagy mértékben. Számomra sem volt idegen a dolog, mert korábban több poszton is futballoztam már. Ezen a szinten tulajdonképpen minden elvárásnak meg kell tudni felelni, szerepeljen akármilyen poszton is egy játékos."

- Túl vagy 170 tétmeccsen a klub színeiben, ősszel NBI-es századossá léptél elő. Tavasszal a KTE örök ranglistáján is élre állhatsz a vonatkozó kategóriában.
"Nagyon büszke vagyok, hogy ilyen rekord küszöbén állok és boldog, amiért ezt Kecskeméten érhetem el. A legtöbb meccs eléréséhez fontos, hogy egészséges legyek, remélem ez így is lesz tavasszal."

Videók