Nagyon csalódott a Pécs edzője: "Nagyon nem tetszett, amit láttunk"

A PMFC együttese 4-3-as veresget szenvedett a szlovén ND Mura 05 csapatától felkészülési mérkőzésen. Lőrincz Emil finoman szólva sem volt elégedett a látottakkal.


"Azok játszottak, akik kevesebbet szerepeltek szerdán. Nagyon nem tetszett amit láttunk sem védekezésben, sem támadásban. Teljesen az ellenkezőjét csináltuk, mint amit megbeszéltünk és próbálunk játszani. Tudtuk, hogy ez a félév miről fog szólni. Remélhetőleg az eredmények nem maradnak el és kiderül, hogy kik azok a játékosok akikre tudunk támaszkodni. Játszunk a tűzzel, a Honvéd ellen sikerült remek játékkal fordítani a végén, most már későn hajráztunk. Nem lehet ilyen gólokat kapni, mert gyakorlatilag óriási egyéni hibákból születtek a vendégek találatai. Dolgozunk tovább és arra törekszünk, hogy ezeket a hibákat kijavítsuk. De nehéz, amikor megbeszéljük edzéseken, hogy a láb melyik részével passzoljunk. Ehhez képest teljesen mást csináltunk és annak ez az eredménye, hogy elkapkodott dolgokból gólokat kapunk. Továbbá pontrúgásokból, amit gyakorlatilag a legkönnyebb levédekezni. Támadásban pedig rendkívül keveset mozgunk és nem oda futunk, ahova megbeszéljük és gyakoroljuk. Talán most ráéreznek, hogy az a jó amit a Honvéd elleni meccs első és utolsó periódusában produkáltunk. Ami most is megmutatkozott a vége felé, mert jó dolgokat láthattunk." - mondta a tréner a pmfc.hu-nak.

LABDARÚGÁS
Felkészülési mérkőzés:
PMFC-MATIAS - ND Mura 05 3-4 (0-1)
Gólszerzők: Lalovic (17.), Lalovic (52.), Cipot (57.), Grumic (70.), Vinko (71.), Wittrédi (82.), Wittrédi (90.)

PMFC: Sánta (Dibusz 69.) - Lázár, Causic, Balogh (Krejci 46.), Zeljkovic (Fodor 46.) - Akassou (Horváth A. 65.), Koller (Uzoma 46.) - Bailo (Nagy O. 46.), Szatmári (Wittrédi 46.), Dr. Horváth Zs. - Simon (Grumic 65.)

 

 

Videók