Kozma: dacos a légkör, mindenképpen nyerni kell - előzetes

Vasárnap este az Újpest a Pécs együttesét fogadja a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójának zárómérkőzésén.


Kozma István szerint pedig hiába érkezik veszélyes ellenfél Újpestre, mindenképpen itthon kell tartaniuk a három a pontot: „Nagyon fontos mérkőzés következik, amit mindenképpen meg kell nyernünk. A múlt heti vereséget követően egy kicsit dacos a légkör, ez még jobban növeli a játékosok győzni akarását. A Pécs veszélyes ellenfél, nem tudjuk, hogy melyik arcukat fogják mutatni, de nekünk hazai pályán rájuk kell erőltetni az akaratunkat, és mindenféleképpen meg kell nyernünk a meccset. Bízunk benne, hogy a szurkolóink ezen a mérkőzésen is mellettünk fognak állni, és együtt örülhetünk majd velük a lefújás után.” (ujpestfc.hu)

Lőrincz Emil, a PMFC-Matias vezetőedzője szerint koncentráltabban kell játszaniuk az Újpest FC ellen, mint tették azt a Pápa ellen: "Szeretnénk vasárnap magunkkal foglalkozni. Való igaz, hogy elvesztettünk az előző fordulóban egy olyan mérkőzést, ami másképp is alakulhatott volna, de ezért csak saját magunkat hibáztathatjuk. Ez a múlt és tanulni kell a hibákból. Szeretnénk visszatérni arra a játékra, amit eddig is nyújtottunk hatékonyság tekintetében. A múltkori mérkőzésen nem volt probléma a mentalitással, viszont olyan hibákat vétettünk, ami Újpesten ugyanúgy bekövetkezhet, ha nem koncentrálunk kellőképpen. Vasárnapi ellenfelünknek nagyon jó játékosai vannak, akár pontrúgások, akár fizikai paramétereket nézve. Egy pici plusz elmaradt, remélem most koncentráltabbak leszünk. Biztos nem lesz annyi helyzetünk Újpesten, s hazai pályán a lila-fehérek nagyon veszélyesek."  (pmfc.hu)

LABDARÚGÁS
OTP Bank Liga, 9. forduló:
Újpest FC - PMFC-Matias
Szusza Ferenc Stadion, vezeti: Bognár Tamás

Eredmények, tabella és a góllövőlista állása.

Videók