Gomes: "Nagy lépés volt ez az ezüsthöz vezető úton"
Íme a két vezetőedző mérkőzés utáni nyilatkozata a vidi.hu alapján:
José Gomes (Videoton): "Nem számítottunk arra, hogy ennyire feltolja a védekezését a Kaposvár. Így viszont több területünk maradt a támadásokra, és a szurkolók egy élvezetesebb meccset láthattak. 2-0-nál nem gondoltam, hogy még izgalmas lehet a vége, de a cseréket követően kicsit kevesebbet birtokoltuk a labdát a kelleténél, és ennek is köszönhetően szépíteni tudtak a vendégek. Nagy lépés ez a győzelem az ezüstérem megszerzéséért folytatott harcban. A második hely azonban még mindig nem biztos, maximális koncentrációra lesz szükségünk ahhoz a hátralévő mérkőzéseken, hogy ezt a pozíciót megőrizzük."
Prukner László (Kaposvári Rákóczi): "Tisztességesen helytálltunk, mindkét félidőt jól kezdtük, de a bekapott gólok megzavarták a játékunkat. Ami pozitívum, hogy ezekből a zavarodott állapotokból idővel felálltunk. Ha kis szerencsénk van, kiegyenlíthettünk volna, ám az összképet nézve a Vidi megérdemelten győzött. Vannak képességbeli különbségek a két gárda játékosai között, de jó meccset játszottunk és majdnem egyenrangú ellenfelei voltunk a hazai csapatnak."