Szerkesztő: Kovács Gábor | Forrás: MTI
2014. 07. 07. 12:40

Bronzérmet nyert a magyar válogatott az U17-es női kosárlabda-világbajnokságon, miután vasárnap hat ponttal legyőzte a házigazda cseh csapatot.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a magyar csapat - mely az elődöntőben az Egyesült Államok együttesétől kapott ki - nem kezdte jól a bronzmeccset, az első negyed után 12 pontos hátrányban állt, ám a félidőre egy pontra megközelítette riválisát. A folytatásban aztán nagy csatát vívott egymással a két gárda, a magyarok azonban az utolsó negyed előtt már három ponttal vezettek, s végül 67-61-re nyertek.

A meccs legjobbja Kiss Virág volt, aki 21 ponttal és 10 lepattanóval zárta a találkozót, mellette a 18 pontos Nagy Dorottya is remekül játszott.

A sikercsapatból Két kosaras is bekerült a világbajnokság álomcsapatába. A nemzetközi szövetség honlapja szerint Dubei Debórát és Kiss Virágot választották be a legjobbak közé. Előbbi 15,6 pontot és 5 lepattanót átlagolt a vb-n, míg utóbbi a házigazdák ellen 67-61-re megnyert bronzcsata hőse volt 21 ponttal és 10 lepattanóval.

A két magyar játékos mellett a világbajnok amerikai csapatból Katie Samuelson és Joyner Holmes, valamint a döntőben 40 pontot szóró spanyol Angela Salvadores kapott helyet az All Star-ötösben.

Legfrissebb híreink

22:59 - BL: elképesztő pofont kapott az egyik esélyes NEMZETKÖZI FOCI
22:04 - BL: mutatjuk, miért állították ki Ronaldót - videó NEMZETKÖZI FOCI
22:03 - Nehéz helyzetbe kerülhet Dárdai Pál NEMZETKÖZI FOCI
21:23 - Futball: áll a bál a magyar klubnál! MAGYAR FOCI
20:59 - BL: Szalaiék emlékezetes meccsel nyitottak NEMZETKÖZI FOCI
20:33 - Két sztár is az AC Milanba igazolhat NEMZETKÖZI FOCI
19:44 - Elveszítheti klasszisát a Barca, ehhez a topklubhoz mehet NEMZETKÖZI FOCI
19:02 - Meglepő helyre igazolt Dzsudzsák Balázs MAGYAR FOCI
18:03 - Fucsovics Márton újra parádézott TENISZ
17:44 - NB II: Legenda lett az utolsó edzője MAGYAR FOCI
17:22 - Rangadókról tett bejelentést az MLSZ MAGYAR FOCI
17:13 - Sztárjátékos igazolt Miskolcra KOSÁRLABDA
16:40 - Helyzetjelentés Nadal sérüléséről TENISZ
16:22 - Az Eb-hez hangolnák Messi és Neymar egyik vetélkedését NEMZETKÖZI FOCI
15:20 - Menesztette edzőjét az NB I-es klub MAGYAR FOCI
14:49 - Nagyon rossz hírt kapott a magyar klasszis KOSÁRLABDA
13:40 - Őszinte: reagált a Vidi edzője Lazovics visszavonulására MAGYAR FOCI
12:36 - Erőszakolós botrány: jogi pert indít a két ex-vízilabdás VÍZILABDA
10:19 - Balhé: Ramos kőkeményen reagált Griezmann szavaira NEMZETKÖZI FOCI
09:11 - Varázslatos góllal tért vissza az Inter a BL-be - videó NEMZETKÖZI FOCI
08:33 - Döbbenetes bejelentést tett a Vidi az egyik legjobbjáról MAGYAR FOCI
08:21 - Megalázóan csapták be Neymart Liverpoolban - videó NEMZETKÖZI FOCI
08:08 - NB III-as csapattól küldték el Csank Jánost MAGYAR FOCI
07:27 - Szerdai sport: Dübörög tovább a Bajnokok Ligája EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények