Női kosárlabda MK: megszakadt a soproni sorozat, először aranyérmes a PEAC

A PEAC-Pécs fennállása során először hódította el a női kosárlabda Magyar Kupát, miután a Székesfehérváron rendezett nyolcas döntő vasárnapi fináléjában nagy csatában legyőzte a címvédő Sopront.


Az idén új rendszerben - három nap alatt, semleges helyszínen - lebonyolított MK zárómérkőzésén a két veretlen csapat a várakozásoknak megfelelően nagy csatát vívott. A nyitónegyedben a válogatott Raksányi Krisztina és az ausztrál Abby Bishop irányította pécsiek voltak jobbak, akik már 18-13-ra is vezettek. A folytatásban a csapatkapitány Fegyverneky Zsófia kosarainak köszönhetően a címvédő és ötszörös MK-győztes Sopron egy 8-0-s rohammal fordított, és 35-34-es állásnál vonulhatott a nagyszünetre.

Térfélcsere után Fegyverneky hamarosan már 17 pontnál járt, ám Nagy-Bujdosó Nóra hármasával ismét a PEAC volt elöl. A nemrég honosított Ciglar Iva, illetve a pécsieknél sérülés után visszatért Fűrész Diána triplaváltását követően 53-48-as PEAC-vezetésről indult az utolsó szakasz. A fekete-fehérek hét pontra is megléptek (57-50), Igor Polenek vezetőedző időkérését követően azonban három pontra feljött az Euroligában nyolcaddöntőig jutott Sopron. Két perccel a vége előtt 62-59 volt a PEAC javára, majd a hajrában a szintén magyar állampolgársággal is rendelkező Krnjics Szara közeli találatával egy pontra olvadt a különbség. A hátralévő időben már csak sikeres pécsi büntetőket láthatott a közönség, így megszakadt a Sopron hároméves kupauralma, és 2010 után ismét Pécsre került a trófea.

A PEAC fennállása során először hódította el az 1951 óta megrendezett Magyar Kupát.

KOSÁRABDA
Magyar Kupa, női döntő
PEAC-Pécs - Uniqa Euroleasing Sopron 65-61 (23-20, 11-15, 19-13, 12-13)
Legjobb dobók:
Bishop 19, Raksányi 11, Jovanovic 10, illetve Fegyverneky 19, Krnjics 13, Ciglar 10
A 3. helyért:
ZTE NKK - MTK-Budapest 72-66 (26-27, 16-19, 17-12, 13-8)
Az elmúlt tíz év győztesei:
2005: MiZo-Pécsi VSK
2006: MiZo-Pécsi VSK
2007: MKB-Euroleasing Sopron
2008: MKB-Euroleasing Sopron
2009: MiZo Pécs 2010
2010: MiZo Pécs 2010
2011: MKB-Euroleasing Sopron
2012: Uniqa Euroleasing Sopron
2013: Uniqa Euroleasing Sopron
2014: PEAC-Pécs

Videók