Kosarastragédia: kezdeményezik a baleset okozójának előzetes letartóztatását

Kezdeményezi a rendőrség a szombat délután Kapuvár közelében történt buszbaleset okozásával gyanúsított férfi előzetes letartóztatásba helyezését - közölte az MTI érdeklődésére vasárnap a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.


Tóth Gabriella elmondta: az erről szóló indítványt hétfőn terjesztik elő. A sajtóügyeletes korábbi tájékoztatása szerint a 69 éves kapuvári férfi ellen - akit szombat este a győri kórházban őrizetbe vettek - halálos tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset gondatlan okozása miatt indul eljárás.

A HAT-AGRO UNI Győr női kosárlabdacsapatát szállító busz szombaton frontálisan ütközött a 85-ös főúton egy a sávjába áttérő személyautóval Kapuvár és Vitnyéd között, majd az árokba borult.

Tapodi Péter klubigazgató a helyszínen, Fűzy Ákos vezetőedző a győri kórházban vesztette életét. A csapat egyik szerb játékosának, Natasa Kovacevicnek a lábfejét amputálni kellett Győrben.

A győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház orvos igazgatója, Oláh Attila tájékoztatása szerint intézményükbe két embert szállítottak súlyos, négyet könnyebb sérülésekkel, köztük a busszal ütköző személyautót vezető idős férfit.

A súlyos sérültek egyikének, Fűzy Ákos vezetőedzőnek az életét már nem tudták megmenteni. A soproni kórházba nyolc embert vittek, ötüket könnyebb sérüléssel.

Az MTI vasárnap délelőtti megkeresésére a soproni kórház azt közölte, hogy a három súlyos sérültet továbbra is az intézmény traumatológiai osztályán ápolják, az öt könnyű sérült már elhagyhatta a kórházat.

A győri intézmény későbbre ígért tájékoztatást a sérültek állapotáról.

A szombathelyi kórház - amelynek főigazgatója szombaton azt jelezte, hogy egy férfit és egy nőt súlyos sérülésekkel szállítottak az intézménybe - vasárnap délelőtt azt közölte az MTI-vel: a két páciens állapotáról hozzátartozóik kérésére nem adnak információt.

Videók