Férfi kosarasaink egyre közelebb kerülnek a nagy álomhoz

A magyar férfi kosárlabda-válogatott szerdán 65-52-re legyőzte a portugálokat Kecskeméten az Európa-bajnoki selejtezősorozat negyedik fordulójában.


A magyarok másfél hete Portugáliában 58-38-as diadallal kezdték meg az Eb-selejtezőt, majd idehaza a grúzokat is legyőzték (74-73), vasárnap viszont kikaptak Csehországban (66-63). A válogatott legutóbb tíz évvel ezelőtt kezdte 2/1-es mérleggel az Eb-selejtezőt, és szerdán a Messzi István Sportcsarnokban jó esély kínálkozott a 3/1-re, mivel a portugálok mindhárom eddigi meccsükön kikaptak.

Stojan Ivkovic szövetségi kapitány együttese kissé idegesen kezdett, a távoli kísérletekkel hadilábon állt, így leginkább betörésekből tudott eredményes lenni. A folytatásban is akadozott a hazai csapat gépezete, a nagyszünetben két ponttal vezettek a vendégek. A harmadik játékrész közepén úgy tűnt, a portugálok kezdenek elfáradni, ezt kihasználva pedig a magyar válogatott ellépett és 11 pontos előnyre tett szert. A zárófelvonásra magabiztossá vált a magyar csapat játéka és pillanatok alatt húszpontosra tornázta fel a különbséget, így végül könnyedén győzött.

A válogatott vasárnap a grúziai Tbilisziben lép pályára. A hét csoportból a győztesek és a hat legjobb második jut ki a jövő nyári Európa-bajnokságra, melynek helyszíne szeptemberben derül ki. Magyarország legutóbb 1999-ben szerepelt Eb-n.

KOSÁRLABDA
Férfi Európa-bajnoki selejtező, E csoport, 4. forduló
Magyarország-Portugália 65-52 (16-15, 14-17, 23-10, 12-10)
A legjobb magyar dobók:
Wittmann 16, Keller 14, Thomas 12
A csoport másik mérkőzésén:
Csehország-Grúzia 86-67 (18-13, 21-17, 19-20, 28-17)
A csoport állása:
1. Csehország 7 pont (303-256),
2. MAGYARORSZÁG 7 (260-229),
3. Grúzia 6,
4. Portuália 4

Videók