Magyar Kupa: sorozatban ötödször győztes a Veszprém

Az MKB Veszprém nyerte a férfi kézilabda Magyar Kupát, ugyanis a Pécsen rendezett négyes döntő vasárnapi fináléjában könnyedén, 36-30-ra legyőzte a Pick Szegedet.


A Bajnokok Ligájában a német Kiel elleni negyeddöntőre készülő együttes sorozatban ötödször, története során pedig 22. alkalommal diadalmaskodott a sorozatban.

A harmadik helyet a Csurgó szerezte meg, miután a délelőtti bronzmérkőzésen 35-21-re nyert a másodosztályú Balassagyarmat ellen.

A mérkőzés elején nagyon kiegyenlített küzdelem folyt a pályán, egyik csapat sem tudott két gólnál többel ellépni riválisától, de többnyire a Szegednél volt a minimális előny. A 22. percben, 10-10-es állásnál viszont megtorpantak a szegediek, s ezt kíméletlenül kihasználta a címvédő, ugyanis a szünetre ötgólos előnyre tett szert.

fordulás után ott folytatódott a találkozó, ahol az első félidőben abbamaradt: bár a csongrádiak szerezték az első gólt, a Veszprém sorra eredményesen zárta a támadásait, míg a szeged tanácstalannak tűnt a veszprémi kapu előtt, így a 41. percre 24-15 volt az állás, azaz tulajdonképpen el is dőlt a finálé. A hátralévő időben a Szeged egyszer még felzárkózott öttalálatnyi különbségre, de a Veszprém így is magabiztosan őrizte a tetemesnek tűnő előnyét, s végül a vártnál talán könnyebben hódította el a Magyar Kupát.

 KÉZILABDA
 Magyar Kupa, döntő:
MKB Veszprém-Pick Szeged 36-30 (17-12)
Pécs, 4000 néző
Gólszerzők: Jamali 6, Sulic 5, Iváncsik T. 5/5, Nagy L. 4, Császár 4/1, Gulyás 2, Rodrigez 2, Ugalde 2, Iváncsik G. 2, Laluska 2, Terzic 1, Oneto 1, illetve Ancsin 5, Sulc 5, Prodanovic 4, Larholm 4/3, Zubai 3, Pribanic 3, Buday 2, Vadkerti 2, Balogh 2
 a 3. helyért:
Csurgó-Balassagyarmat (NB I/B) 35-21 (17-10)

Videók