Változások a hokiválogatott keretében

Több helyen változott a jövő heti, budapesti Négy Nemzet tornára készülő magyar jégkorong-válogatott kerete.


 A szövetség keddi bejelentése szerint Géczi Gergely, Gröschl Tamás, Mihály Árpád és Somogyi Balázs helyett Kiss Ákos, Szappanos Dávid és a honosítás előtt álló Nathan Martine jelentkezik munkára hétfőn Káposztásmegyeren.

Somogyi és Géczi sérülés, Gröschl családi okok (felesége várandós), Mihály pedig sűrű klubprogramja miatt marad távol.

Az agyvelőgyulladásából gyógyuló Hetényi Zoltán - aki az áprilisi világbajnokságon a csapat elsőszámú kapusa volt - az orvosi szakvélemények alapján egyelőre még nem térhet vissza.

Kérdéses továbbá a jelenleg sérült, de szintén gyógyuló játékosok - Bartalis István, Kóger Dániel és Varga Arnold - részvétele, esetükben a hétvégi-hétfői állapot lesz a döntő.

A módosult keret hétfő délután találkozik majd Káposztásmegyeren, ahol aznap délután, illetve másnap délelőtt és délután házon belüli edzőmeccseket játszik. Kedden este lesz keretszűkítés, és 28 játékos folytatja majd a munkát, egészen a Négy Nemzet Torna végéig, amelyen november 7. és 9. között Dél-Korea, Lengyelország és Olaszország lesznek az ellenfelek

Videók