Risztov és Gyurta is kórházba került a Magyar Úszás Napján

Számos jelzés érkezett, hogy a szombati Magyar Úszás Napján többen fertőzést kaptak a Balatonfürednél úszók közül - közölte a Magyar Úszó Szövetség, és mielőbbi felépülést kíván az érintetteknek.


A Magyar Nemzet értesülése szerint a balatonfüredi Európa Kupa-viadalon második, olimpiai bajnok Risztov Éva, valamint a férfi győztes Gyurta Gergely is kórházi kezelésre szorult. Az MTI érdeklődésére Szabó Tünde, a MÚSZ főtitkára, hogy Gyurta már elhagyta a kórházat és jobban van. 

A MÚSZ jelezte, hogy az Európai Úszó Szövetség (LEN) előírásainak, továbbá a sportág hazai szabályainak megfelelően az esemény megrendezése előtt kétszer - egy héttel a rajt előtt, valamint a verseny előtti időszakban - megvizsgáltatta a víz minőségét. "A Veszprém megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerves Kémiai, Toxikológiai és Laboratóriumi osztálya (korábban ÁNTSZ) által írásban megküldött mindkét vizsgálati eredmény szerint a víz minősége teljes mértékben alkalmas volt a verseny lebonyolítására" - áll a közleményben.

A MÚSZ ezzel együtt hangsúlyozza: sajnálattal veszi tudomásul a történteket, és az illetékeseknél megteszi a szükséges lépéseket, az eredményekről pedig tájékoztatja a közvéleményt.

Risztov Évát heveny gyomor-bélhuruttal a debreceni Kenézy kórházban ápolják - közölte a kórház sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel. Lénárt Beáta tájékoztatása szerint Risztov Évát a vasárnap éjszakai ügyeletben vették fel a Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet Infektológiai Intézetébe, feltehetően vírusos eredetű heveny gyomor-bélhuruttal. A kórokozó azonosítása jelenleg folyamatban van, amelyet rövid időn belül a járványügyi vizsgálat fog tisztázni. Állapota jelenleg stabil, néhány napon belül elhagyhatja a kórházat - tette hozzá a szóvivő.

Szombaton Balatonfüreden, a Magyar Úszás Napján többen fertőzést kaptak a tóban úszók közül. Bóka István polgármester közölte: a Veszprém megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerves Kémiai, Toxikológiai és Laboratóriumi osztálya jelenleg vizsgálja az ügyet, és 24-48 órán belül ígért eredményt. A polgármester hozzátette, más balatoni strandról eddig nem érkezett fertőzésről szóló bejelentés, így lokális jelenségről van szó.

Videók