Szerkesztő: Márványi Péter | MTI
2016. 01. 06. 21:17

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke szerint a 2017-es világbajnokságot népszerűsítő promóciós film miatt alakult ki konfliktus a MÚSZ és Hosszú Katinka között.

A szervezet elnöke az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta, nem volt jelen a szerdai sajtótájékoztatón, amelyen az úszóklasszis széttépte azt a szerződéstervezetet, amelyet a MÚSZ küldött neki. Ez egyébként 12 millió forintos támogatásról szólt, "cserébe" pedig a vb népszerűsítését kérte Hossz
 
„Úgy éreztem, szerencsésebb, ha én távol maradok, mert biztos nehéz lett volna indulatok nélkül megállni az elhangzottakat. Ahogy hallottam, úgy kezdődött, hogy Katinka széttépte azt a szerződést, amit mi jó szándékkal elküldtünk neki. Ez látványos lehetett és biztos nagy hatású, ám amit én nagyon sajnálok. Bánt a dolog és keserűvé tesz" - nyilatkozta Gyárfás Tamás. „A konfliktus abból adódott, és ezért vállalom a felelősséget, hogy nehezményeztem annak idején, hogy a kazanyi vb előtt nem vett részt a magyarországi világbajnokságot népszerűsítő harminc másodperces promóciós filmben. Ebben két másodpercre fel szerettük volna őt villantani, amiért ő ellentételezést kért" - mondta a MÚSZ elnöke, aki hozzátette, ezt mindeddig senkinek sem mondta el, de Hosszú most "kiprovokálta", ugyanakkor az általa kért pontos összeget nem árulta el.
 
 
Gyárfás Tamás megjegyezte, a szövetség soha ennyit nem költött edzőtáborokra, fiatalokra, versenyzőkre, mint manapság, s hangsúlyozta, erős a kormány és a Magyar Olimpiai Bizottság támogatása, hatalmas a szponzori háttér.
 
„Bizonyos elveket én nem adnék fel, amikor uszodát építenek, amikor adófizetők pénzét ennek a vb-nek a sikerére biztosítják, amikor a politikai és gazdasági vezetőktől, egyszerű emberektől, szállodától, reptértől nem tudok olyat kérni, hogy ne segítenének, hogy ne állnának rendelkezésre, akkor pont egy úszó mond nemet, amikor egy nem kereskedelmi célú produktumban akarjuk őt megjeleníteni" - fogalmazott Gyárfás Tamás, hozzátéve: ennek tükrében különösképpen nem tud mit kezdeni azzal, hogy Hosszú szerint ez "nem a pénzről" szól.”
 
„Le kell szögeznem, egy ember sem kérdezett rá, hogy hol van Katinka, amikor a harminc másodperces filmet levetítettük. Kásás Tamás háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó szó nélkül, barátságból, Gyurta Dani olimpiai bajnokunk is önzetlenül vállalt benne szerepet" - mondta az elnök.
 
Gyárfás Tamás ezúttal is kiemelte - miként az Kiss László szövetségi kapitány MTI-nek adott hétfői nyilatkozatából kiderült -, hogy Hosszú kéréseit, így az uszodai saját öltözőre vagy az állandó masszőrre vonatkozót, teljesítették, emellett megrendelték az úszótechnikát elemző kamerarendszert is. 
 
„Nagyon sajnálom, hogy ez így alakult. Katinka csodálatos a vízben, és minden gyerek őt akarja követni, de nagyon rossz az az üzenet, hogy el akar különülni attól a közösségtől, amelyhez hitünk szerint tartoznia kell, amelyhez tartozik - szögezte le a MÚSZ első embere. - Azt mondja, egyéni utat akar járni, de hát eddig is azt járta, azt csinált, amit akart. Miért nem demonstrálja inkább, hogy ide tartozik? Miért nem büszke velünk együtt Cseh Lacira, a rövidpályás Európa-bajnokság tizenegy aranyára, amiből a többiek is kivették a részüket, a világbajnoki helytállásra, a jövő bajnokai programra? Számomra mindez érthetetlen..." - mondta a Gyárfás Tamás.
 

Legfrissebb híreink

23:31 - Hodgson máris lemondott NEMZETKÖZI FOCI
22:15 - Szenzáció! Izland hazazavarta Angliát! NEMZETKÖZI FOCI
21:53 - Hatalmas tömeg várta a válogatottat a Hősök terén NEMZETKÖZI FOCI
20:51 - Lemondott a román kapitány NEMZETKÖZI FOCI
20:21 - Eb 2016 – menetrend, tabellák, összefoglalók, és a góllövőlista egy helyen! NEMZETKÖZI FOCI
19:36 - Nagyon simán ütötte ki a spanyolokat Olaszország NEMZETKÖZI FOCI
19:00 - Dani Alves aláírt Olaszországban NEMZETKÖZI FOCI
18:17 - Vízágyú és szivárvány fogadta a magyar csapatot NEMZETKÖZI FOCI
15:14 - Joachim Löw Szlovákia ellen is szaglászott egyet NEMZETKÖZI FOCI
14:33 - Ryan Lochte lemarad az olimpiai címvédésről EGYÉB SPORTOK
14:14 - Hivatalos: Blanc távozik a PSG kispadjáról NEMZETKÖZI FOCI
13:43 - Újabb southamptoni ászt igazol a Liverpool NEMZETKÖZI FOCI
12:32 - A Manchester City után a United is Dortmundból igazol NEMZETKÖZI FOCI
11:58 - 18.00, Hősök tere! NEMZETKÖZI FOCI
10:57 - Több milliárdot kaszált a válogatott NEMZETKÖZI FOCI
10:17 - Storck: Optimisták lehetünk a jövőt illetően NEMZETKÖZI FOCI
09:16 - Argentína kikapott, Messi visszavonul! NEMZETKÖZI FOCI
08:52 - Király: Köszönjük a türelmet; Gera: Nincs okunk a szégyenkezésre! NEMZETKÖZI FOCI
08:41 - Olasz–spanyol, angol–izlandi, rajtol Wimbledon – mai program EZT LÁTOD ÉLŐBEN
01:41 - Michelisz dobogós lett a portugáliai fő futamon AUTÓ-MOTOR
01:38 - Kozák duplázott, három magyar arany, leszerepelt a férfi négyes EGYÉB SPORTOK
01:20 - Miller győzelmét Márquez sem bánta AUTÓ-MOTOR
23:33 - Hazatértek a nemzeti hősök NEMZETKÖZI FOCI
22:15 - Az angolok előtt vagyunk a Guardiannál NEMZETKÖZI FOCI
21:36 - Akár ki is ejthetjük a belgákat - Pintér NEMZETKÖZI FOCI
21:27 - Már csak 20%-ot ér a pilóta AUTÓ-MOTOR
21:20 - Hét évre ültették le a román liga ex-elnökét NEMZETKÖZI FOCI
19:41 - Kizárták a Galatát Európából NEMZETKÖZI FOCI
18:58 - Kiakadt Jenner Courtois nyilatkozatán NEMZETKÖZI FOCI
18:34 - Óvatos favoritnak érzik magukat a belgák NEMZETKÖZI FOCI
17:55 - Még Henryék is dicsérték Gera gólját NEMZETKÖZI FOCI
17:19 - Már eddig is kaszált a válogatott NEMZETKÖZI FOCI
16:00 - A németekkel és a horvátokkal került egy vb-csoportba a kéziválogatott KÉZILABDA
15:06 - „Csak úgy lehet nekivágni egy tornának, hogy meg akarjuk nyerni” NEMZETKÖZI FOCI
14:15 - Antoine Griezmann aláírt NEMZETKÖZI FOCI
13:30 - Ezt hallani kell, így visított az izlandi kommentátor NEMZETKÖZI FOCI
13:01 - 14.00 órától árulják a jegyeket a magyar–belgára NEMZETKÖZI FOCI
12:45 - Vardy meghozta végső döntését NEMZETKÖZI FOCI
11:47 - Gera gólja a top 10-ben, szavazz, hogy övé legyen a legszebb NEMZETKÖZI FOCI
11:14 - Kleinheisler a teljes csoportkör álomcsapatában NEMZETKÖZI FOCI
09:46 - Copa: Chile is a döntőben, két órát állt a játék NEMZETKÖZI FOCI
08:46 - A magyar–portugál meccs góljai NEMZETKÖZI FOCI
08:17 - Király a portugálok ellen is trükközött NEMZETKÖZI FOCI
07:58 - Szünetel az Eb, tenisz – mai program EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények