Emlékfutás: a doni áldozatok emléke előtt tisztelegtek a 620 kilométeres távval

Csaknem 620 kilométert futott mintegy két hét alatt az a két kaposvári sportoló, aki a második világháborús Don menti harcok befejeződésének 70. évfordulója alkalmából így tisztelgett a doni katasztrófa áldozatainak emléke előtt.


Puskás Béla, az emlékfutás egyik szervezője hétfőn az MTI-nek elmondta, hogy a futással egybekötött emléktúrát a kaposvári székhelyű Mártírok és Hősök Közalapítvány, valamint a Háborús Emlékhelyeket Gondozók Társasága és a Krajczáros Alapítvány szervezte meg Hende Csaba honvédelmi miniszter fővédnökségével, hogy felhívják a figyelmet a doni csaták magyar áldozataira.
   

Az eredeti tervek szerint a két sportoló - Szita János mentőápoló és Kovalik Zoltán, a Magyar Honvédség hivatásos főtörzsőrmestere - Kaposvárról április 18-án indulva futva tette volna meg Voronyezsig az utat, ám a diplomáciai bonyodalmak elkerülése érdekében ezen változtatniuk kellett, így a magyar határtól Voronyezsig autóval mentek tovább céljuk felé - közölte Puskás Béla.
     

Az emlékfutás résztvevőit összesen 22 településen várták helyi futók, akik egy-egy szakaszon együtt futottak velük. Útjuk során koszorúkat és gyertyákat helyeztek el több település második világháborús emlékművénél, több száz könyvet adtak át a beregszászi Bethlen Gábor Középiskolának és a Samuel Alapítványnak, valamint ruhákat vittek Lembergbe, a helyi magyar egyesület, a Kárpátaljai Református Egyházkerület szociális otthonába. Gremjacsébe, a Katonai Emlékpark Múzeumnak könyveket, dokumentumokat és különböző emléktárgyakat adtak át.
    

A kaposvári sportolók május 3-án, Magyarország egyik legnagyobb emberáldozatot követelő második világháborús katonai hadszínterén, a Don-kanyar egykori csatatereit, temetőit és emlékhelyeit felkeresve fejezték be az emléktúrát.

Videók