Egyéb sportok

Egységben az erő az ezüstös vívók szerint

„Sajnálom, hogy a fináléban nem tudtam megismételni azt a formát, amit addig nyújtottam, ugyanakkor a világbajnoki ezüstérem összességében nagyon szép eredmény – nyilatkozott a hazai szövetség (MVSZ) honlapján Szilágyi Áron a késő esti döntő után, melyben a magyarok 45:38-ra kaptak ki az oroszoktól. – Úgy érzem, egységes és jó csapatot alkottunk, amelyben mindenki tudta, hogy mi a feladata" – tette hozzá a sikeres menetelésre utalva.
 
""
 
 
„Életem első világbajnoki döntőjét vívtam, úgyhogy természetesen boldog vagyok – mondta Szatmári András. – Persze, annak egyáltalán nem örülök, hogy kikaptunk a döntőben. Ráadásul így nehezebben fogom beérni eredményességben a mesteremet, Szabó Bencét…" 
Szatmári is kiemelte, hogy végig egységes és összetartó volt a csapat, és így vélekedett Decsi Tamás, illetve bátyja, Decsi András edző is, aki Somlai Béla távollétében vezette a válogatottat.
 
„Éremért utaztunk Rióba, nagyon örülök, hogy sikerült is megszereznünk! Összetartó, remek csapatot alkottunk, nagyszerűen vívtak a fiúk. Ezúttal az ezüst jött össze, de biztos vagyok abban, hogy ez a társaság a közeljövőben arannyal tér majd haza egy világversenyről" – vélekedett Decsi Tamás.
 
„Nagyon örülök, hogy életem eddigi legjobb eredményével sikerült visszakerülnöm a válogatottba – idézte az MVSZ honlapja Iliász Nikolászt. – Bíztam az éremszerzésben, és amikor sikerült legyőznünk a németeket, már éreztem, hogy világbajnoki döntőt fogunk vívni" – mondta, hozzátéve, hogy az oroszok nagyon erősek és kicsit talán segítették is őket.
 
Decsi András kiemelkedő eredménynek tartja az ezüstérem kiharcolását.
 
„Egész nap rendkívül egységes és jó szellemű volt a csapat, igaz ez a döntőre is, amelyet sajnos nem sikerült megnyernünk. Ettől függetlenül csak szépeket mondhatok a fiúkról, nagyon jó érzés volt együtt dolgozni velük."