Atlétika: újabb sztárok a Gyulai emlékversenyen

Újabb olimpiai és világbajnok sportolókkal bővült a július 8-án, Székesfehérváron sorra kerülő Gyulai István Memorial-Atlétikai Magyar Nagydíj mezőnye.


A szervezők pénteki tájékoztatása szerint férfi 400 méteren a bahamai 4x400-as váltóval olimpiai bajnok, egyéniben fedettpályás világbajnok Chris Brown fogadta el a meghívást, míg 400 méter gáton a táv 2005-ös vb-győztese, az amerikai Bershawn Jackson és a 2011-es világbajnok brit David Greene is vállalta a szereplést. Jackson vb-aranyérme mellett bronzot is gyűjtött már, s az amerikai 4x400-as stafétával 2011-ben nyert világbajnokságot.

Női 100 méteren Carmelita Jeter és a bolgár Iveta Lalova indulása eddig is biztos volt, s garantálta a színvonalas versenyt, hozzájuk most csatlakozott a szintén amerikai Tianna Bartoletta, valamint a jamaicai Simones Facey és Aleeen Bailey.

Bartoletta még Tianna Madison néven távolugrásban 2005-ben szabadtéri, egy évre rá pedig fedettpályás vb-t nyert, majd a sprintre helyezte a hangsúlyt, sikerrel: a 2012-es olimpián negyedik lett 100-on, s tagja volt az óriási világcsúccsal (40.82 másodperc) aranyérmes amerikai stafétának. Mindezek mellett fedettpályán két éve és idén is ő nyerte 60 méteren a vb-t.

A két jamaicai vágtázó egyaránt váltóval lett világbajnok, Bailey ráadásul ötkarikás aranyérmet is szerzett a sprintstafétával.

Az már korábban kiderült, hogy a versenyen Ivan Uhov olimpiai bajnok magasugró is indul, csakúgy mint a 110 gát amerikai vb-győztese és olimpiai másodikja, Jason Richardsson. Dobószámokban parádés mezőny gyűlik össze: férfi kalapácsvetésben Pars Krisztián mellett többek között a világbajnok lengyel Pawel Fajdek jön el Fehérvárra, míg a nőknél a világcsúcstartó Betty Heidler is ott lesz a mezőnyben, férfi diszkoszvetésben pedig a visszatérő Kővágó Zoltánnak mások mellett az olimpiai és világbajnok észt Gerd Kanterrel is meg kell küzdenie.

Videók