Gyorsaságimotoros Eb: indulhat Gyutai Adrián

Egyetlen magyar indulóként lesz ott a gyorsaságimotorosok októberi Európa-bajnokságán Gyutai Adrián.


Gyutai az elmúlt hétvégén, az Alpok-Adria bajnokság Slovakiaringen rendezett utolsó két futamán mindkétszer dobogóra állt, ezzel összetettben a második helyen végzett.

A Superstock 600-as kategóriában szereplő 22 éves motoros - csapata, a Tomracing Team hétfői tájékoztatása szerint - ráadásul mindkét versenyen az első rajtkockából indulhatott, s mindkét alkalommal az övé volt a futam leggyorsabb köre is.

Gyutai a hétvégén az úgynevezett IMRC-ben - a cseh, szlovák, lengyel, román és magyar motorosok számára kiírt pontvadászatban - és az országos bajnokságban a kategória mindkét futamát megnyerte, így a magyar pontvadászatban fölényesen vezet, míg a nemzetközi sorozatban feljött a második helyre.

"Kifejezetten jó évet zártam az Alpok-Adria sorozatban, hiszen valamennyi versenyen a legjobb nyolc között végeztem, háromszor a dobogóra is felállhattam, és az összetettben megszerzett második helyemmel kijutottam az október elején, Spanyolországban sorra kerülő Eb-re" - idézte a közlemény a paksi motorost, aki hozzátette, a kontinensbajnokságban az első 15 között akar végezni.

A Slovakiaringen rendezett versenyek keretein belül emlékeztek meg a motoros társak a szeptember 1-jén, Moszkvában elhunyt Rosivall Ágostonról, aki a mostani futamok végeredményeitől függetlenül már megnyerte a Superstock 1000-es kategóriát a magyar bajnokságban. A beszámoló szerint a 80 motorversenyző fekete zászló mögött tett egy tiszteletkört a pályán, majd videós bejátszásokkal és gyertyagyújtással emlékeztek elhunyt társukra.

Az ob Superstock 1000-es futamait Rosivall Ágoston Emlékversenyként rendezték meg. A 34 esztendős versenyző augusztus 23-án, tesztelés közben szenvedett balesetet Oroszországban, s bár az orvosok napokon keresztül küzdöttek az életéért, megmenteni már nem tudták.

Videók