Forma 1: a menedzser cáfol, mégsem vonul vissza Räikkönen

Bár csütörtökön utalásokat tett visszavonulására a Ferrari finn pilótája, Kimi Räikkönen, azonban menedzsere cáfolta ezeket az információkat.


Kimi Räikkönen csütörtökön felkavarta a Forma 1 állóvizét egy különös bejelentésével, amikor azt mondta: ha lejár a szerződése, akkor szerinte visszavonul.

Azonban menedzsere, Steve Robinson az újságíróknak elmondta, hogy ez a kijelentés közel sem azt a valóságot fedi, amelyek végül a sajtóban megjelentek:

"Mindenekelőtt: mi sosem mondtunk olyasmit, hogy 2015-ben visszavonul. Beszéltem pár újságíróval, akik ugyanerről kérdezgettek. De ő nem adott meg semmiféle határidőt, csupán annyit mondott, hogy ha majd elhagyja az F1-et, valami mást szeretne csinálni, mivel versenyző. De nem mondta, hogy melyik évben fog ez megtörténni. Most a Forma–1-re koncentrálunk. Kimi szereti az F1-et. Soha ne mondd, hogy soha – a jövőről még korai beszélni, most még csak 2014 van. Ha folytatni akarja, és úgy érzi, van erre lehetősége a Ferrarinál vagy máshol, úgy lesz. Sosem tudhatjuk előre” – idézte a menedzsert a Tuttosport.

Ezt kiegészítve a 2007-es világbajnok is beszélt a jövőbeli terveiről:

"Sok dolgot kipróbáltam már, és szerintem ebben nincsen semmi veszélyes. Sőt, úgy vélem, még segíthet is az ilyesmi. Ha új dolgokat próbálsz ki, abból csak tanulhatsz. A csapatok azonban félnek, hogy megsérülsz. A múltban a Ferrarinál nem ralizhattam például. Pedig jó lenne, ha más dolgokat is csinálhatnánk – nemcsak nekünk, a szurkolóknak is” – fogalmazott Räikkönen a Sky Sportsnak.

Videók