Amerikai sportok

NFL: Csúcsrangadót bukott a Pats, a Rams sokkolta a „Szenteket”

A játékhét csúcsrangadóján a Pittsburgh Steelers legyőzte a New England Patriotsot. A vasárnapi mérkőzésen Tom Brady-ék nem tudtak mit kezdeni a Steelers betonvédelmével. Ezt bizonyítja, hogy a Pats erejéből csak 19 first downra (Steelers: 29) futotta, ezen felül a megtett yardokban is hatalmas különbség volt a két csapat között. A „Hazafiak” 213, míg a Steelers 427 yardig jutott. Az is elképesztő arány, hogy a New England 20:38, míg a Pittsburgh 39:22 percig birtokolta a labdát. A két irányító között is hatalmas különbség volt. Ben Roethlisberger 365 passzolt (50/36) yarddal, 2 touchdown átadással és 1 interceptionnel zárt, míg Tom Brady „csak” 198 yardot passzolt, 2 TD átadása volt, igaz nem adta el a labdát. A Pats vasárnapi teljesítményéről mindent elmond, hogy támadásban a tight end Rob Gronkowski szerezte a legtöbb yardot. A tehetséges játékos 94 elkapott yarddal zárt. A Pittsburghből kiemelhetjük LaMarr Woodley-t. A linebacker 2 sacket mutatott be a mérkőzésen, a harmadik negyedben, azonban sérülés miatt le kellett őt cserélni. A találkozó végén Brett Keisel a saját end zonejában vitte földre Tom Brady-t, amivel két pontot szerzett a védő.

Bombameglepetés a St. Louis Rams – New Orleans Saints mérkőzésen. A 2011-es szezonban, még nyeretlen Rams nagyon simán, tíz ponttal verte meg a 2009-es bajnokot. A hazai csapatban A.J. Feeley irányított, miután Sam Bradford továbbra is sérült. A harmincnégy esztendős QB remek teljesítményt nyújtott, ugyanis 175 yardot és 1 TD átadást jegyzett a találkozón. A Rams-ből kiemelhetjük, még a liga egyik legjobb futóját, Steven Jacksont is. A huszonnyolc esztendős játékos 159 futott, illetve 32 elkapott yarddal és 2 touchdownnal zárta a találkozót. A New Orleans QB-je, Drew Brees 269 passzolt yarddal, 1 TD átadással és 2 interceptionnel fejezte be a mérkőzést. A védelmek is fantasztikus teljesítményt nyújtottak, ugyanis a Rams-ből Chris Long 3 (csapata: 6), míg a Saints-ből Will Smith 2 (4) sacket szerzett a találkozón. Ezen felül a Rams safety-je, Darian Stewart egy 27 yardos interception  visszahordás, míg a Saints linebackerre, Jonathan Vilma egy fumble után szerzett TD-t.

Történelmi Baltimore-i fordítás. A Ravens pocsékul kezdte az Arizona Cardinals elleni mérkőzését, ugyanis az első félidőt 24-6-ra veszítette el. Az első félidő legszebb játékát az Arizona cornerbackje Patrick Peterson mutatta be. A huszonegy esztendős újonc játékos egy 82 yardos punt visszahordást mutatott be. Joe Flacco-ék, azonban nem adták fel a mérkőzést. John Harbaugh félidei beszéde után a Ravens megtátosodott és megfordította a mérkőzést. A győzelemben kulcsszerepet vállalt az előző mérkőzésen gyenge teljesítményt nyújtó, Ray Rice. A huszonnégy esztendős running back három touchdownt futott, ebből kettőt a harmadik negyedben ért el. Érdekesség, hogy a mindent eldöntő pontokat 3 másodperccel a vége előtt szerezte a Ravens rúgója, Billy Cundiff. A harmincegy esztendős játékos 25 yardról értékesítette field goal kísérletét. A Ravens-ből kiemelhetjük még Anquan Boldint is, aki 145 elkapott yarddal zárt. Paul Kruger (Ravens, linebacker) kétszer vitte földre Kevin Kolbot. A Cardinals-ból is egy elkapót lehet kiemelni, Larry Fitzgerald 98 yardot hozott csapatának. Érdekesség, hogy a Ravens mínusz 21 pontról nyerte meg a találkozót, amely a franchise legnagyobb fordítása volt.

Cam Newton nagyszerű játéka ellenére is vereséget szenvedett a Carolina Panthers. Az észak-karolinai alakulat a Green Bay Packers ellen helytálló Minnesota Vikings-tól szenvedett vereséget. A Panthers újonc QB-je 290 passzolt yarddal (35/22) és 3 TD átadással zárta a találkozót. Érdekesség, hogy Greg Olsennek egy 39, míg Steve Smith-nek egy 22 yardos TD passzt adott. Az utóbbi játékos 100 yardot hozott össze a mérkőzésen. A Vikings-ból kiemelhetjük a Packers ellen berobbanó irányítót, Christian Pondert, aki 236 yardot és 1 touchdown átadást szerzett, illetve Adrian Petersont. A minnesotai running back 86 futott, illetve 76 elkapott yarddal zárt, ezen felül 2 hatpontost ért el. A találkozót Ryan Longwell 31 yardos field goalja döntött el, amelyet kevesebb mint három perccel a mérkőzés vége előtt rúgott.

A Houston Texans egyre közelebb kerül ahhoz, hogy megnyerje az AFC Déli csoportját, ugyanis Matt Schaubék legyőzték a Jacksonville Jaguarst. Érdekesség, hogy a Texans múlt héten a Tennessee Titanst döngölte a földbe, így két hét alatt, már a második csoportriválisát verte meg. A győztes csapatból kiemelhetjük Schaubot, aki 225 passzolt (30/16), 2 futott yarddal, 1 TD átadással és 1 futott hatpontossal zárta a találkozót. A QB-n kívül Arian Foster is hozta a szokásost. A huszonöt esztendős running back 124 yarddal és 1 futott hatpontossal zárt. A Jacksonville irányítója, Blaine Gabbert pocsék teljesítményt nyújtott. Az idei játékosbörze tizedik választottja 97 yarddal, 1 TD átadással és 2 eladott labdával fejezte be a mérkőzést.

A Miami Dolphins megszorította a New York Giants-et, de Eli Manningék megnyerték a mérkőzést. A találkozó érdekessége, hogy három negyeden keresztül a Miami vezetett, de a negyedik felvonásban a Gaints, Lawrence Tynes 29 yardos field goaljával és Victor Cruz 25 yardos TD-vel megfordította a mérkőzést. A New York-ban remek teljesítményt nyújtott Eli Manning, aki 349 passzolt yarddal (45/31) és 2 touchdown átadással fejezte be a mérkőzést, Cruz a döntő TD mellett 99 elkapott yarddal zárt. A védelemből kiemelhetjük Mathias Kiwanukat. A linebacker másfél sackket szerzett a találkozón. A Miamiból Reggie Busht remekelt. A fénykorát idéző játékos 103 futott yardot teljesített az összecsapáson.

Az Indianapolis Colts elszenvedte nyolcadik vereségét is. Jim Caldwellék, ezúttal egy csoportriválistól kaptak ki. A Tennessee Titans ezzel a győzelemmel feledtette a múlt heti Houston Texans elleni 41-7-es vereséget. Érdekesség, hogy az első félidő után, már 20-0-ra vezetett a Titans. A második negyedben a Tennessee cornernackje Jason McCourty egy blokkolt punt után szerzett touchdownt. Az eset után bevágták Peyton Manninget, aki a pálya szélén próbált segíteni csapatának. A Titans rúgója, Rob Bironas egy 50 és egy 51 yardos field goal kísérletet is értékesített a mérkőzésen. A Tennessee QB-je, Matt Hasselbeck 224 passzolt yardot és 1 TD átadást jegyzett a találkozón. Manning „helyettese”, Curtis Painternek közel félszáz passzkísérlete volt az összecsapáson (49/26), ezen felül 250 passzolt yarddal és 2 interceptionnel fejezte be a mérkőzést.

A Buffalo Bills lenullázta a Washington Redskins csapatát. A Bills irányítójának Ryan Fitzpatrick-nak csak hat rossz passza (27/21) volt a találkozón, továbbá 262 yarddal, 2 TD átadással és 1 eladott labdával fejezte be a mérkőzést. A Buffalo running backje, Fred Jackson 120 futott, illetve 74 elkapott yardot teljesített az összecsapáson. A Washington irányítója, John Beck nulla touchdown átadással és 2 eladott labdával fejezte be az összecsapást. A Redskins legjobbja, Fred Davis volt. A tight end 94 elkapott yardot teljesített. A találkozó hőse a Bills rúgója, Rian Lindell volt. A 12. szezonját taposó játékos négy field goal kísérletéből hármat értékesített (37, 44 és 41 yard). Érdekesség, hogy a Bills védelme 9-szer (!) vitte földre a Redskins irányítóját.

A Detroit Lions földbe döngölte a Denver Broncos csapatát. A Lions támadósora 45 pontot szerzett, míg a védelem csak 10 pontot engedélyezett ellenfelének. A michigani alakulat huszonhárom esztendős irányítója, Matthew Stafford 267 passzolt, 21 futott yarddal és 3 TD átadással fejezte be a mérkőzést. Érdekesség, hogy a találkozó végén Stafford helyett a csereirányító, Shaun Hill játszott. Stafford neve mellett egy 41 és egy 56 yardos TD átadás szerepelt. A „Megatron” megint elemében volt. Calvin Johnson (Detroit Lions) 125 elkapott yarddal és 1 touchdownnal zárta az összecsapást. Tim Tebow (172 yard; 1 TD; 1 INT) életét is megkeserítették a Lions védői, ugyanis hétszer vitték földre a tehetséges irányítót. Cliff Avril és Lawrence Jackson is kétszer-kétszer sackelte az irányítót, sőt Avril két fumblet (az egyikből TD-t szerzett) is kierőszakolt. Tovább dicsérvén a védelmet megemlítendő, hogy a negyedik negyedben Chris Houston egy 100 yardos interception visszahordás után ünnepelhetett egy hatpontost.

A Cincinnati Bengals, Seattle Seahawks elleni győzelme különösen fontos volt Marvin Lewis vezetőedzőnek, ugyanis az ötvenhárom esztendős szakembernek ez volt a 65. győzelme, amely franchise rekord. A Bengals újonc irányítója, Andy Dalton közepes teljesítményt nyújtott. A két TD passz mellett, kétszer eladta a labdát, igaz a második negyedben volt egy 43 yardos touchdown átadása (A.J. Green, szintén újonc). Az utolsó felvonásban a Cincinnati védelme is hozzájárult a győzelemhez, ugyanis Reggie Nelson egy 75 yardos interception visszahordás után ünnepelhetett hatpontost, előtte Brandon Tate szerzett touchdownt, egy 56 yardos punt visszahordást követően. A Seattle-ből kiemelhetjük a két elkapót, Ben Obomanut és Sidney Ricet. Minkét elkapó 100 yard fölött teljesített.

Papírforma győzelmet aratott a San Francisco 49ers. Jim Harbaugh csapata a Cleveland Brownst verte meg 20-10-re. A San Francisco sorozatban ötödik mérkőzését nyerte meg. Érdekesség, hogy az ötszörös Super Bowl győztes 49ers utoljára tíz évvel ezelőtt produkált egy öt mérkőzéses győzelmi sorozatot. A Cleveland számára rosszul kezdődött a mérkőzés, ugyanis az összecsapás elején, Colt McCoy eladta a labdát. A 49ers a szerzett labdából TD-t ért el. A győztes alakulatból kiemelhetjük, Ahmad Brooksot, aki 2 sackket mutatott be a mérkőzésen, illetve Frank Goret. A huszonnyolc esztendős futó 134 yarddal és 1 TD átadással fejezte be a találkozót.

NFL Eredmények:
Vasárnap:
Baltimore Ravens – Arizona Cardinals 30-27
Carolina Panthers – Minnesota Vikings 21-24
Houston Texans – Jacksonville Jaguars 24-14
New York Giants – Miami Dolphins 20-17
St. Louis Rams – New Orleans Saints 31-21
Tennessee Titans – Indianapolis Colts 27-10
Buffalo Bills – Washington Redskins 20-0
Denver Broncos – Detroit Lions 10-45
Pittsburgh Steelers – New England Patriots 25-17
Seattle Seahawks – Cincinnati Bengals 12-34
San Francisco 49ers – Cleveland Browns 20-10
Philadelphia Eagles – Dallas Cowboys – később játsszák
Hétfő:
Kansas City Chiefs – San Diego Chargers
Szabadnapos: New York Jets; Oakland Raiders; Chicago Bears; Green Bay Packers; Atlanta Falcons; Tampa Bay Buccaneers