Vízilabda: teljesen felépülhet Szívós Márton

A világbajnok vízilabdázó teljesen felépülhet Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának igazgatója szerint.


Ahogy a Magyar Rádiónak nyilatkozva fogalmazott a professzor, reményei szerint folytathatja pályafutását a Szegedi VE 32 éves sportolója, aki csapata pénteki bajnoki mérkőzése után kezdődő infarktus miatt került kórházba.

"Minden infarktus úgy keletkezik, hogy az ér falában egy felrakódás megreped, és arra a megrepedt falra elindul az érelzáródási folyamat, ami Marci esetében nem fejeződött be, tehát nem volt teljesen elzáródva a koszorúér" - mondta Merkely, aki arról is beszámolt, hogy a leletek alapján Szivósnak egyetlen felrakódása volt. Merkely hozzátette, hat héttel később csinálnak koszorúér-CT-t és koszorúér-MR-t és azt követően döntenek arról, hogyan tovább.

Az orvos kiemelte még, rendkívül fontos volt, hogy Szivóst a kezdődő panaszokkal kórházba szállították annak ellenére, hogy az EKG-leletek eredményei nem voltak egyértelműek, s ezért nagy dicséret jár a játékostársaknak, edzőknek, mivel gyakorlatilag emiatt remélhető a teljes gyógyulás.

Szivós a magyar szövetség honlapjának nyilatkozva közölte: "Most még két-három napig bent leszek, aztán hazamehetek, de másfél-két hétig még nem gondolhatok az edzésekre. Ott leszek az Európa-bajnokságon! Ez a cél lebeg előttem! Egy ilyen pici rög nem állhat az utamba, pláne, hogy már el is távolították."

A péntek este Budapesten lejátszott Vasas-Szeged bajnoki mérkőzés negyedik negyedében Szivós hirtelen mellkasi fájdalmat érzett, ennek ellenére végigjátszotta a találkozót, amelyet 10-9-re megnyert a csapata, ő pedig a mezőny legeredményesebbjeként három gólt szerzett. A mérkőzés után is fennálló, szűnni nem akaró tünetei miatt a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájára szállították, ahol az orvosok kezdődő infarktust diagnosztizáltak, majd azonnali sikeres szívkatéteres műtétet hajtottak végre.

Videók