Vízilabda: Székesfehérváron küzdenek a Merész-lányok

Székesfehérváron rendezik meg április 22-én a Magyarország-Görögország női vízilabda világliga-mérkőzést, amely Merész András szövetségi kapitány szerint jó lehetőség a Eb előtt a csapat összecsiszolására.


A Csitáry G. Emil uszodában vívandó összecsapással kapcsolatban a szakvezető a csütörtöki sajtótájékoztatón kiemelte: az idei esztendőben az Eb a fő verseny, ahol a hivatalos cél a négy közé jutás.

"Mi nem érjük be ennyivel, mert éremmel szeretnénk zárni a margitszigeti tornát" - fogalmazott. Kérdésre válaszolva Merész András elmondta: a székesfehérvári vl-találkozó átértékelődött amiatt, hogy Görögország az Európa-bajnokságon is egy csoportban szerepel a magyar válogatottal. "Szeretnénk, ha a görögök hazaútja hosszú lenne és éreznék azt is, hogy nem könnyű ellenünk nyerni hazai medencében" - tette hozzá.

Közölte: ma még nem lehet tudni, hogy lesz-e tétje az április 22-i mérkőzésnek a vl-döntőbe jutás szempontjából.

Elsődleges célnak a csapat minél jobb összecsiszolását nevezte. Elmondása szerint a válogatott külföldön játszó kilenc tagja miatt keveset voltak együtt, ezért minden pillanatot ki kell használniuk, hogy a megfelelő csapategységet kialakíthassák.

Jelezte: eredménykényszer esetén "az összeállítást illetően nagy próbálkozások nem lesznek", de akkor is van esély arra, hogy egy-két kevés válogatottsággal rendelkező játékost szerepeltessen a székesfehérvári medencében.

A nemzeti együttesnek a sajtótájékoztatón jelen volt pólósai közül Tóth Ildikó elmondta, hogy utánpótlás-válogatott volt 2001-ben, amikor Budapesten sikeres Eb-t zárt a magyar vízilabda.

Hangsúlyozta: akkor ő szurkolt a magyar válogatott tagjainak, most szeretné, ha az akkori játékosok szurkolnának nekik.

Menczinger Kata reményét fejezte ki, hogy sokan kilátogatnak majd a székesfehérvári világligameccsre, amelyet győzelemmel szeretnének lezárni.

Úgy vélte, a találkozó jó felmérő lesz a nyári Európa-bajnokság előtt.

Cser-Palkovics András polgármester szerint a város büszke sportéletére, ezért minden sportesemény nagyon fontos Székesfehérvárnak, de a válogatott mérkőzések jelentik a csúcsot. Hozzátette: különösen igaz ez a vízilabdára, amelyben a világ élvonalát jelentő csapatok mérik össze tudásukat.

Videók