Vízilabda: rekordbajnokot vert a Szeged a BL-ben

Sikeresen mutatkozott be a Szeged férfi vízilabdacsapata a Bajnokok Ligája szerdán elrajtoló csoportküzdelmeiben: a Tisza-partiak a nyitófordulós itthoni mérkőzésen három góllal verték a berlini Spandau 04 együttesét.


Az újszegedi sportuszoda nyitott medencéjében, mintegy 400 néző előtt szálltak vízbe szerda délután a csapatok, amelyek nem sokkal a BL-rajt előtt tudták meg, hogy megfogyatkozott a közös ellenfelek száma, miután az utolsó pillanatban a fehérorosz Vityebszk visszamondta a szereplést, így ötcsapatosra karcsúsodott a csoport.

A háromszoros olimpiai bajnok center, a végül három gólig jutó Molnár Tamás szerzett előnyt a hazaiaknak, de előbb 2-1-re, majd - már a második negyed elején - 3-2-re a több német válogatott pólóst is felvonultató vendégek vezettek. A játékrész hajrájára aztán magához tért a BL legutóbbi kiírásában negyeddöntős csongrádi csapat, és a nagyszünetre fordított (4-3).

A harmadik nyolc percben aztán egyértelművé vált a helyzet: a negyed közepére 6-3-ra alakította az állást a hazai együttes, és bár a németek még 6-5-re felzárkóztak, Molnár előbb kapufás góllal 7-5-re módosított, majd - már a negyedik negyedben - megúszásból beállította a 8-5-ös végeredményt.

A 2012/13-as BL-szezon csoportkörének nyitányán nem játszott a másik magyar csapat, az Eger, amelynek a Tbiliszi elleni meccsét az A csoportban a grúz vendégek vízumproblémái miatt elhalasztották. A hevesiek így október 6-án mutatkoznak be az oroszországi Volgográdban. A Szeged ugyanaznap szintén idegenben, Romániában, a Nagyvárad otthonában lép fel.

A csoportokból a körmeccsek zárultával az első négy helyezett jut tovább a legjobb 16-ba. A nyolcaddöntőben minden csoportelső a neki kisorsolt csoportnegyedikkel, a második helyezett pedig a harmadikként végzettel csap össze oda-vissza alapon. Az e párokból továbbjutók kerülnek be az elődöntős mezőnybe, az úgynevezett Final Fourba.

VÍZILABDA
Bajnokok Ligája, D csoport, 1. forduló:
A-Híd Szeged VE - Spandau 04 (német) 8-5 (2-2, 2-1, 2-1, 2-1)
A magyar csapat góldobói: Molnár T. 3, Juhász Zs., Kayes, Varga P., Somogyi, Kiss Cs. 1-1

A mérkőzést követően Vincze Balázs a szegediek vezetőedzője a szegadma.hu munkatársának nyilatkozott: “A mérkőzés előtt nehéz meccsre számítottam. A harmadik negyed derekán úgy éreztem, megszerezhetjük azt az előnyt, amivel nyugodtabban fordulhatunk a záró játékrészre. Ez ugyan nem így alakult, de mindenképp dicséret illeti a csapatot a győzelemért, hogy amikor kiéleződött a helyzet, meg tudott újulni. A védekezéssel nem nagyon lehet gond, leginkább erre fektettük a hangsúlyt az elmúlt időszakban, mondván a támadások úgyis összejönnek. Most elég nehezen jöttek össze, de így is összehoztunk nyolc gólt, s a lényeg, hogy többet lőttünk, mint kaptunk.”

Videók