Vízilabda: a BL-főtábláért játszik a Szolnok a hétvégén - előzetes

A csoportelsősségre esélyes, de ha második lesz, akkor is továbbjut a Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP VSC a férfi vízilabda Bajnokok Ligája e hétvégi romániai selejtezőjéből.


A Tisza-partiak, akik minél előbbre szeretnének jutni az európai klubsorozatban, a péntektől vasárnapig tartó nagyváradi tornán először a Marseille-jel, másnap a Duisburggal találkoznak, s a befejező napra marad a minden bizonnyal az első helyről döntő csata a házigazda Nagyváraddal.

Az indulás előtt Mohi Zoltán, a szolnoki pólósok elnöke és Kovács István szakmai igazgató is úgy nyilatkozott, hogy kedvezőnek tűnik a sorsolás, mert olyan csoportba kerültek, ahol az élen végezhet a gárda.

Ez azért is lenne fontos, mert a folytatásban várhatóan a második helyezettek közül kapnak riválist a csoportelsők.

A következő csoportkörbe kerülésért már egyenes kieséses rendszerben megküzdő majdani négy pár meccseit október 26-ra és november 9-re írták ki.

A BL mostani második selejtezőkörében négy - egyformán négycsapatos - csoportban zajlik a vetélkedés.

A Szolnok ezúttal kapcsolódik be a szériába, a másik magyar résztvevő, a ZF-Eger azonban kiemelt főtáblásként csak a legjobb 12 együttest felvonultató szakaszban száll először medencébe.

Abban a nyolc kiemelt és a selejtezőből továbbjutó négy csapat két hatos csoportban küzd majd meg egymással.

VÍZILABDA
Bajnokok Ligája, 2. selejtezőkör, D csoport (Nagyvárad), péntek:

17.00: Szolnok - Marseille (francia)
18.30: Oradea (román) - Duisburg (német)

szombat:
18.00: Duisburg - Szolnok
19.30: Oradea - Marseille
vasárnap:
9.30: Marseille - Duisburg
11.00: Szolnok-Oradea

Videók