Vízilabda: Jászberényiék elbukták a francia ”Classicót”

A francia vízilabda bajnokság 8. fordulójában rendezték meg a Marseille-Montpellier szuperrangadót, amelyen Jászberényi Gábor is játszott.


A francia vízilabda bajnokság címvédője, a Montpellier Water Polo a 2012/2013-as idény nyolcadik fordulójában a legnagyobb riválisához a CN Marseille otthonába látogatott el. Két perc után a vendégek már 2-0-ra vezettek, de a jelenlegi listavezető talpra tudott állni és megfordította az eredményt. Az első negyedet 5-4-re nyerte meg a kikötővárosi csapat.

Fontos megemlíteni, hogy a hazaiak kezdő centere, Alexandre Camarassa az első negyed végén kiállni kényszerült a Zeljko Kovacic-el való összetűzése miatt. Érdekesség, hogy a mérkőzésen a Montpellier csapatkapitánya is kipontozódott. Nos, a második játékrész után már 8-6-ra vezetett a Marseille, amely a harmadik 8 percben komoly gödörbe került. A címvédő remek játékkal kiegyenlített.

Az utolsó negyedben a már Kovacic nélkül felálló Montpellier képtelen volt tartani a lépést a Marseille-el, amely 11-9-re megnyerte az összecsapást. A vendégek kapujában ezúttal is Jászberényi Gábor védett. Nos, a Marseille a bajnokság alapszakaszát szinte biztos, hogy megnyeri, ugyanis csakis a Montpellier elég erős ahhoz, hogy letaszítsa az első helyről, de ezzel a vereséggel a kikötővárosiak komoly előnyre tettek szert.

Videók