Vízilabda: holland ellenfélnek tartott pólósulit az Eger a BL-ben

Negyedik fellépésén, hazai medencében nyert az Eger férfi vízilabdacsapata a Bajnokok Ligájában: a hevesi gárda szerda este kilenc góllal múlta felül a Schuurman együttesét.


A BL csoportkörös szakaszának szerdai játéknapján a Bitskey-uszodában az Eger felettébb udvarias házigazdaként hagyta, hogy a vendégek szerezzenek vezetést, sőt hogy 2-0-ra elhúzzanak. A hazaiak álmatagon kezdtek, olyannyira, hogy az "ébredésre", azaz az első egri találatra a második negyed elejéig kellett várniuk a honi nézőknek. Akkor viszont gyors egymásutánban - Bátori Bence és Gór-Nagy Miklós révén - kétszer is bevették a Schuurman kapuját a vendéglátók (2-2). Néhány percig megint "pihent" Gerendás György alakulata, majd a nagyszünet előtt nem sokkal Salamon Ferenc pompás lövést zúdított a jobb felső, Bundschuh Erik pedig a bal alsó sarokba (4-2). 

Meglepő módon azonban a hollandok 4-3-ra szépítettek, a harmadik negyed kezdetén pedig ki is egyenlítettek (4-4). A hetedik emberelőnyét aztán végre gólra váltotta az Eger Kovács Gábor jóvoltából (5-4), a háromszoros olimpiai bajnok Biros Péter pedig 6-4-re módosította az állást úgy, hogy közelről pöckölt a hálóba. Innentől pedig egyre inkább érvényre jutott a két gárda között meglévő tudáskülönbség, mert Salamon, s - a csaknem a félpályáról (!) eredményes - Bátori duplájával 8-4-re nőtt a különbség.

A befejező nyolc percben Biros büntetője már ötgólos vezetést jelentett, majd a sorozatban négy (!) gólt vágó kanadai légiós, Kevin Graham tette teljessé az egri diadalt (13-4).

A siker nyomán a magyar csapat a harmadik helyre lépett előre a csoportban, ahonnan majd az első négy jut tovább a nyolcaddöntőbe.

VÍZILABDA
Bajnokok Ligája, A csoport, 5. forduló:
ZF-Eger – Schuurman (holland) 13-4 (0-2, 4-1, 4-1, 5-0)
A magyar csapat góldobói:
Graham 4, Salamon, Bátori, Biros 2-2, Gór-Nagy, Bundschuh, Kovács G. 1-1

Videók