Vízilabda Eb: Benedek a négy közé várja a csapatot

A férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya nehéz Európa-bajnokágra számít júliusban Budapesten, ahol csapata számára a legjobb négy közé kerülést tűzte ki célul.


A keret szerdai sajtónyilvános edzésén a szakvezető elmondta, hogy csapata nehéz csoportba került, ahol négyen pályáznak a három továbbjutó helyre. Kiemelte: "már az első, spanyolok elleni mérkőzésen nagyon fontos a győzelem, hogy elkerüljük más csapatok összejátszását, és a saját kezünkben legyen a sorsunk".

Benedek szerint idén egyedül a szerbek emelkednek ki a mezőnyből, de csapatának nem csak ellenük kell felkészülnie. Véleménye szerint a felkészülés első négy hetében nagyon sokat fejlődött a magyar válogatott, elsősorban mozgásban, védekezésben és az emberfórok kihasználásában, de még nincs csúcsformában, és az Eb rajtjáig hátra lévő három hétben fizikai állapotban és koncentrációban még tovább javulhat. Beszélt arról is, hogy az ellenfelek közül a spanyol csapatot ismeri a legkevésbé, mert az elmúlt másfél évben nem játszott ellenük a válogatott.

Ami a közönséget illeti, Benedek szerint nem az a fontos, hogy telt ház legyen a Margitszigeten, hanem az, hogy igazi szurkolók menjenek ki a magyar csapat mérkőzéseire, mert a hazai pálya előnye elsősorban a fantasztikus hangulatban mutatkozik meg. A kapitány beszélt arról is: játékosait többféle módszerrel készítik fel arra, hogy el tudják viselni a hazai szereplés okozta fokozott lelki terhelést.

A kezdődő infarktussal április elején műtött Szívós Márton úgy vélte, a csapat éppen ott tart a felkészülésben, ahol most tartania kell, egészségi állapotát illetően pedig úgy nyilatkozott, hogy teljesen rendben van.

A szerdai edzésen 18 játékos vett részt, a kapitány péntek délutánra-estére ígérte a végleges keret kihirdetését. A sajtóeseményen bejelentették, hogy az MVM - mint az Eb főszponzora - szurkolói kampányt indít, amelynek keretében keresik a legfanatikusabb szurkolói csapatokat. A hétfős társaságok az MVM Facebook-oldalán jelentkezhetnek fotóikkal és rigmusaikkal. A győztes szurkolói csapat tagjai belépőt nyernek az Eb összes mérkőzésére.

Videók