Vízilabda: a Szeged kettős győzelemmel BL-negyeddöntős

A franciaországi 9-6-os győzelem után a hódmezővásárhelyi visszavágón is nyert a Szeged a Montpellier-vel szemben, így kettős sikerrel jutott be a legjobb nyolc közé a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában.


A Gyarmati Dezső nevét viselő vásárhelyi sportuszodában 600 néző előtt szállt medencébe a Tisza-parti alakulat a két magyar légióst, a kapus Jászberényi Gábort és a balkezes Heinrich Dávidot is felvonultató francia riválisa ellen.

Nem sokkal a kezdés után, az eredményjelző átmeneti meghibásodását követően megszerezte a vezetést a Szeged: Decker Ádám közelről volt eredményes, majd a háromszoros olimpiai bajnok center, Molnár Tamás révén 2-0-ra elhúzott ellenfelétől.

Francia szépítést követően az új-zélandi vendégjátékos, Joseph Kayes alakította 3-1-re, majd 4-2-re az állást, és 5-2 is lehetett volna, ha Molnár nem rontja el a büntetőt.

A második nyolc percben viszont hamar meglett az ötödik hazai gól is a duplázó Decker jóvoltából, a nagyszünetre pedig gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés, miután a magyar együttes alaposan megszórta riválisát.

Elébb az ausztrál légiós Aaron Youngernek köszönhetően lett 6-2, a balkezes Kiss Csaba jegyezte a hetedik szegedi találatot (7-3), Török Béla ötméteresből, Somogyi Balázs pedig emberelőnyből volt eredményes (9-4).

A harmadik játékrész már a Szeged örömpólója jegyében zajlott, először Molnár tette be a kapuba a labdát Jászberényi mellett (10-4), a triplázó Kayest követően Hegedűs Gábor módosított 12-5-re, a negyedet pedig Juhász Zsolt sikeres büntetője zárta le (13-5).

A befejező nyolc percben Somogyi második gólja után meglett a "közte tíz" is: Juhász duplázott és alakította 15-5-re az eredményt, majd az ellenállhatatlanul játszó Kayes vette be negyedszer, sőt ötödször is a francia csapat hálóját (17-6).

A Montpellier is szerzett nagy nehezen egy gólt, de a választ sem úszta meg: miközben a szurkolók szájából zengett a "Szép volt, fiúk!", a megúszó Molnár közelről beállította a 18-7-es végeredményt.

A Szeged fölényes győzelmet aratva, összesítésben kettős siker birtokosaként folytathatja a BL negyeddöntőjében immár egyedüli magyar csapatként, mivel az Egert szerdán elbúcsúztatta a szerb Crvena Zvezda.

VÍZILABDA
Férfi BL, nyolcaddöntő, visszavágó:

A-HÍD Szeged VE - Montpellier (francia) 18-7 (4-2, 5-2, 4-1, 5-2)

a magyar csapat góldobói: Kayes 5, Molnár T. 3, Decker Á., Somogyi, Juhász 2-2, Kiss Cs., Török, Hegedűs, Younger 1-1

Továbbjutott: a Szeged kettős győzelemmel

 

 

 

Videók