Vízilabda: a románok ellen kezd az új magyar válogatott

Ma öt mérkőzéssel megkezdődnek a FINA Világliga 2012-13-as küzdelemsorozatának európai mérkőzései. Az újjáalakuló magyar válogatott (a C csoport tagjaként) Nagyváradon játszik, az ellenfél Románia csapata.


A mi helyzetünk ismert: a szövetségi kapitány Kemény Dénes, de a kispadon Benedek Tibor ül, ő vezényli a csapatot. Kedden délelőtt még a Komjádiban edzett a társaság, szerepelt a napirenden videózás és taktikai megbeszélés is, majd kora este már a debreceni uszodában volt vizes foglalkozás.

A Hajdúság fővárosában szertdán délelőtt még edzenek a mieink, majd közvetlenül a meccs előtt utaznak át a határ túloldalára. Az előzetes nyilatkozatok alapján egyértelműen a győzelem a cél, hiszen az összeszokott román válogatotnál is jobbnak kell lennie a még formálódó új magyar csapatnak.

Az e heti két Világliga-meccsre meghívott 17 játékos közül hatan voltak a londoni olimpián. A teljes lista:

Baksa László, Nagy Viktor, Decker Attila (kapusok), Bátori Bence, Bundschuh Erik, Decker Ádám, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Jansik Dávid, Katonás Gergő, Kis Gábor, Salamon Ferenc, Szivós Márton, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton.

A románoknál most mutatkozik be Kovács István utóda, aki nem más, mint Vlad Hagiu. A szakember már korábban is irányította keleti szomszédunk csapatát.

Két fontos játékost nélkülöznie kell a szerdai ellenfélnek: Kádár Kálmán visszavonult, és nincs a román keretben Cosmin Radu sem. Az ellenfél csapata ebből a 15 játékosból kerül ki:

Dragusin, Stoenescu (kapusok), Goanta, Iosep, Negrean, Georgescu, Diaconu, Busila, Ghiban, Matei, Chioveanu, Popoviciu, G. Radu, Teohari, Popescu (mezőnyjátékosok)

A fentiek közül 11-en szerepeltek azon az augusztus 2-i londoni csoportmérkőzésen, amelyen a magyar válogatott (a szerbektől és Montenegrótól elszenvedett vereség után megszerezte első győzelmét az olimpián.

 

Videók