Vizes vb: a csoportkörben elkerüljük a szerbeket

Az első kalapban szerepelnek a magyar válogattak a vízilabdatornák sorsolásán.


A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA elkészítette a Magyarországon sorra kerülő világbajnokság vízilabdatornájának kiemelését a jövő heti budapesti sorsolásra.

A FINA szerdai tájékoztatása szerint az olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok férfiválogatott mellett a Tokióban aranyérmes szerb, a második görög, valamint a spanyol együttes került az első kalapba.

Az ugyancsak ötkarikás harmadik női válogatott szintén az első kalapból várhatja a sorsolást, a legutóbbi három vb-n és olimpián aranyérmes amerikai, illetve a spanyol és az ausztrál csapat társaságában.

A csoportbeosztás sorsolását jövő kedden Budapesten rendezik.

A vízilabdatorna csoportmérkőzéseinek a Hajós Uszoda nagymedencéje mellett Debrecen, Sopron és Szeged ad otthont. Mindegyik városban egy-egy férfi és női csoport küzdelmei zajlanak majd, azaz délutánonként két-két mérkőzést nézhetnek meg a szurkolók - kivéve a Margitszigetet, ahol a magyar férfi és női válogatott játszik majd, itt elkerülendő az ütközést az úszóviadallal, az első meccsek 19.30-kor kezdődnek, majd a magyarok 21 órától szállnak vízbe.

A kalapok:

férfi torna:
1. kalap:
MAGYARORSZÁG, Szerbia, Görögország, Spanyolország

2. kalap:
Montenegró, Egyesült Államok, Kanada, Horvátország

3. kalap:
Brazília, Olaszország, Németország, Ausztrália

4. kalap:
Dél-afrikai Köztársaság, Kazahsztán, Japán, Georgia

női torna:
1. kalap:
MAGYARORSZÁG, Egyesült Államok, Spanyolország, Ausztrália

2. kalap:
Hollandia, Kanada, Brazília, Görögország

3. kalap:
Argentína, Olaszország, Franciaország, Új-Zéland

4. kalap:
Kazahsztán, Kolumbia, Thaiföld, Dél-afrikai Köztársaság

Borítókép: MVLSZ/Dobos Sándor

Videók