Új névadó szponzora van az OSC együttesének

Három évre szóló megállapodást kötöttek az új szponzorral, amely évi 40 millióval támogatja a szakosztályt.


Új névadó szponzora van a férfi vízilabda élvonalban szereplő OSC Újbudának.

A klub csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy az egyesület három évre szóló megállapodást kötött a Genesys vállalattal, amely évi 40 millió forinttal támogatja majd a szakosztályt. A cég számára egyébként nem ismeretlen a sporttámogatás, többek között az IndyCarban is van ilyen jellegű érdekeltsége.

Az együttessel kapcsolatban Varga Dániel vezetőedző elmondta, azzal, hogy feljutottak a Bajnokok Ligája főtáblájára, teljes egészében átalakították az edzésprogramjukat, mert rengeteg mérkőzést játszanak, gyakorlatilag két találkozó között csak a megfelelő regenerációra koncentrálnak.

A játékosként olimpiai bajnok szakember megjegyezte, a csapatot gyakorlatilag sikerült egyben tartani az előző idényhez képest, a játékosok egyénileg fejlődtek, ugyanakkor majd csak a következő találkozókon dől el, mire is számíthatnak a mostani szezonban, mert a BL-meccseken kívül az ob I-ben sorrendben a Vasassal, a Ferencvárossal és a Honvéddal csapnak össze.

A Genesys OSC Újbuda jelenleg a ob I-ben és a BL főtábláján is százszázalékos, emellett bejutott a négy közé a BENU Magyar Kupában.

Borítókép: Facebook.com/ OSC Újbuda 

Videók