Koronavírus, tüdőembólia és tüdőgyulladás után új életet kapott a vízilabdázó

Az OSC-Újbuda játékosának légzését másfél hétig mesterségesen kellett segíteni.


Hazaengedték a kórházból Tóth Kristófot, az OSC-Újbuda 24 éves centerét, aki súlyos állapotba került a Covid-vírus miatt: kétoldali tüdőembóliával és tüdőgyulladással kezelték, s másfél hétig mesterségesen kellett segíteni a légzését. Szerencsére a bombaerős vízilabdás-szervezet megtette a magáét, a súlyos állapot nem várt gyorsasággal fordult gyógyulásba. Kristóf újra pólós terveket sző, ha továbbra is minden jól alakul, ismét magas szinten vízilabdázhat. A vlv kérésére elmesélte az elmúlt másfél hónap elképesztő történetét.

A vlv.hu írását változtatás nélkül tesszük közzé.

TÓTH KRISTÓF (OSC-Újbuda) a vlv-nek:

- Mint Gergő is elmondta már (Burián Gergely a vlv-nek adott interjúban), egyszerre többen fertőződtünk meg augusztus végén, 14 játékos közül tízünk tesztje lett pozitív. Én is otthoni karanténban vártam, hogy végre negatív tesztet produkáljak. Kicsit fájt a mellkasom, de ennek nem tulajdonítottam nagy jelentőséget. Egy szerdai napon nagyon elkezdett szúrni a jobb mellem alatt és a hátamon is, olyasmi volt, mint amikor a levegő beszorul. Nem tudtam aludni, nem találtam olyan pozíciót, amelyben jól éreztem volna magam, az ülés, állás sem segített. Hajnali egy körül felhívtam egy mentőszolgálatot és megkérdeztem, mit tegyek. Azt tanácsolták, hogy vegyek be két Algopyrint és próbáljak aludni. Így is tettem és valóban el is múlt a fájdalom, de másnap kezdődött megint, s a délutáni, esti órákra tovább erősödött. A csapatorvossal és a családom tagjaival konzultálva arra jutottunk, hogy pénteken reggel bemegyek a Szent László kórházba, nézzék meg, hogy mi van velem.

Így is történt, s a kórházban rögtön vért vettek és PCR-tesztet csináltak. Tudni kell, hogy két évvel ezelőtt volt egy trombózis a lábamban, emiatt az orvos azt javasolta, hogy ne sima CT-vizsgálatnak vessenek alá, hanem kontrasztanyag segítségével ellenőrizzék az állapotomat. De mire elindultunk erre a vizsgálatra, már tolószékbe parancsoltak, ugyanis közben megérkezett a vérvizsgálat eredménye és a vérképem szörnyű értékeket mutatott. A CT-n pedig kiderült, hogy kétoldali masszív tüdőembólia a diagnózis, egészen pontosan a Covid-vírus, a tüdőembólia és a tüdőgyulladás hármas hatása alatt vagyok. Nem sokkal később már a kórteremben feküdtem, covidos betegtársakkal együtt. (Ennek jogosságát a reggel levett tesztmintának a kora esti órákban megérkezett pozitív eredménye is igazolta.)

Ezután életem legrosszabb félórája következett. Borzalmas fájdalmat éreztem a mellkasomban és a hátamban egyszerre, valamennyi levegővételnél, minden egyes mozdulatnál. Folyt rólam a víz, mint egy erős kondiedzés után és már beszélni sem tudtam. Sajnos az is bekövetkezett, hogy elkezdtem fulladni, semmilyen módon nem kaptam levegőt. Örök hála az ápolóknak, nővéreknek, akik villámgyorsan rendbe tettek, s elkezdték egy orrszondával adagolni belém az oxigént.

Mint kiderült, mindkét tüdőmben megjelent már a rögösödés. A jobb oldalon erősebben, mellette megállapították a tüdőgyulladást is. Elkezdődött az a kezelés, amit ilyenkor alkalmazni szoktak. Kaptam gyógyszereket is, de a legsürgősebb az volt, hogy a tüdőembóliát mielőbb megszüntessék. Véralvadásgátlóval mosták át az érrendszeremet.

- Utánanéztél annak, hogy pontosan mi az az embólia?

- Igen. Ez elzáródást jelent, az érben rögösödés indul el és ez azzal fenyeget, hogy egy rög elzárja a vér útját az érrendszerben. Mondták is, hogy az állapotomat tekintve csoda, hogy nem történt meg a teljes elzáródás, nem estem össze, nem haltam meg, ez ugyanis akár egy rossz mozdulattól bekövetkezhetett volna. Fogalmazhatok úgy, hogy kaptam egy új életet, nagy szerencsém volt.

- Hogy zajlott a kórházi kezelésed?

- Másfél hét után érkezett el az a pillanat, hogy a légzésemet már nem kellett segíteni, a harmadik héten megszűntek a tüneteim, gyógyszereket sem kaptam már. A Covid-tesztjeim nagyon sokáig pozitívak maradtak, két hét után viszont már ki lehetett jelenteni, hogy felszívódott az embólia és a tüdőgyulladás is megszűnt vagy legalábbis jelentősen javult az állapotom.

Múlt szombatra tudták beállítani precízen, hogy milyen dózisban van szükségem véralvadásgátlóra, ezt pontosan kell kiszámítani, a testsúly arányában, hogy az alkalmazása hatékony legyen. Több mint öt hét után aztán végre negatív lett a tesztem, majd a következő is. Három CT-m volt a kórházi időm alatt, a harmadik mutatta ki a jelentős pozitív változást.

A leleteim olyan mértékben javultak, hogy elmondható, három hét alatt "kitakarítottam" magamból a Covidot és annak szövődményeit is. Ha a tendencia így folytatódik, akkor viszonylag hamar vissza fogok tudni térni. Most úgy áll a helyzet, hogy a vizsgálatok szerint biztosan nem kell befejeznem a pályafutásomat, de a visszatérésem időpontja, az odáig vezető folyamat hossza még kérdéses.

- Mit mondtak az orvosok? Tudták, hogy élsportoló vagy, beszéltek arról, hogy mire számíthatsz ebből a szempontból?

- Ők elsősorban azt tartották, azt tartják fontosnak, hogy egészséges legyek. Elmondták, hogy ha vissza is térek a medencébe, ez egy nagyon hosszú folyamat lesz. Senki nem tudja megmondani, hogy meddig tart a rehabilitáció, amit nem szabad siettetni. Az október azzal telik nekem, hogy a haematológustól kezdve a pulmonológián át, az immunrendszer ellenőrzéséig, egy nagyobb sportorvosi kivizsgálásig rengeteg vizsgálaton kell átesnem, hogy megkapjam az egedélyt ahhoz, hogy egyáltalán elkezdhessek edzeni. Külön kíváncsi vagyok például a tüdőkapacitás-mérés eredményére, ez sokat elárul majd arról, hogy milyen mértékben roncsolódtak a szövetek a tüdőmben, milyen terhelést bír majd el a szervezetem.

- Milyen a kedélyállapotod? Hogy változott ez alatt az időszak alatt?

- Három hetet és három napot töltöttem a kórházban. Ez alatt sok minden megfordult a fejemben. Mi van, ha vége, mi van, ha nem folytathatom a vízilabdát? Senki nem tudott biztosat mondani, pedzegették az első hetekben, hogy esetleg vége, búcsúznom kell az élsporttól, hiszen ez egy komoly betegség, nem lehetett tudni, hogy a szervezetemet mennyire viseli meg. Minden forgatókönyvet átgondoltam, a legrosszabb természetesen arról szólt, hogy be kell fejeznem a vízilabdázást. Ez eléggé szíven ütött volna, gondolkodtam, mit tehetnék ebben az esetben, "kidolgoztam" több verziót, de szerencsére úgy alakult hogy folytathatom majd - valamikor.

A többiek, a játékostársaim ekkor már edzettek, tudtam, hogy őket is mennyire megviseli lelkileg, hogy "el kellett engedniük" a Magyar Kupát - én pedig még az edzésektől is távol vagyok. Voltak nagyon rossz pillanataim, fejben hatalmas harcot kellett megvívnom és ha nincsenek a srácok, Daniék (Varga Dániel vezetőedző és stábja - a szerk.) és persze a párom, a családom, akik a kritikus időszakban tartották bennem a lelket, nem tudom, mi lett volna. Pszichésen volt a legnehezebb. Elképesztő türelemjáték ez és a java még csak most következik.

Külön hálás vagyok a klubom hozzáállásáért, ami példaértékű. Végig támogattak mindenben, semmilyen nyomást nem helyeztek rám, azt mondták, ne aggódjak, az egészségem a legfontosabb és majd visszatérek, amikor tudok. Persze magamban, legbelül eleve nehéz, ott lennék már a legszívesebben, de mindenkitől, Danitól, Sanyitól (Cseh Sándortól - a szerk.), Becsey Petitől, a csapatorvostól és a játékostársaktól is csak azt hallottam, hogy türelem, nyugodj meg, bízunk benned, gyógyulj meg, ez most a legfontosabb. Nagyon köszönöm, hogy így mellettem voltak ők is végig.

- Milyen volt a kórházi kezelés? Akikkel egy kórteremben voltál, milyen betegségben szenvedtek?

- Én voltam a legfiatalabb, a többiek mind 70 fölött járnak. Óriási köszönettel tartozom nekik is, sokat segítettek, szinte úgy éreztem, hogy újra vannak nagypapáim... Ők voltak egyébként a "tipikus" Covid-betegek, az összes jellemző tünetet produkálták, de legfőképpen a tüdejüket támadta meg a vírus.

- Az orvosok, nővérek? Mit tudsz mondani személyes tapasztalatok alapján az egészségügyi ellátás aktuális állapotáról?

- Csak azt, hogy le a kalappal az egészségügyben dolgozók előtt. Amit az ápolók, nővérek csinálnak, és nemcsak most, a Covid alatt, az az elszántság, az az odaadó munka elképesztő. És mindezt kedvesen, segítőkészen. Engem egy fiatal orvosnő kezelt, kijárta egy nap alatt, hogy eljussak a szív-ultrahangra, ez önmagában szinte a lehetetlen kategóriája. Nagy köszönettel tartozom mindenkinek, aki segítette a gyógyulásomat.

- Arról esett szó, hogy te most tulajdonképpen védett vagy a Covidtól vagy újra elkaphatod?

- Sokat kérdeztem erről az orvosokat, de azt tapasztaltam, hogy senki nem tud biztosat mondani. Van, akinek a betegség lefolyása során védettség alakul ki a szervezetében vagyis a vérplazmája ellenanyagot termel, ami erős védettséget jelent. Állítólag 10 esetből 3-4 alkalommal történik ez meg, én ebbe a kategóriába tartozom. Körülbelül fél évig biztosnak tűnik a védettségem.

- Mikor mész először le a többiekhez, még ha nem is edzeni, csak látogatóba?

- Az orvosok azt mondták, hogy az első egy-két hetet mindenképpen nyugalomban töltsem, pihenjek felpolcolt lábbal, ne sokat sétálgassak. Ezen a héten valószínűleg végig így lesz, bár azért a szombati OSC-Vasas-meccsen jó lenne ott lenni, szurkolni a fiúknak...

A jövő héten biztosan meglátogatom őket, már nagyon hiányoznak...

- Van-e bármi, amit szeretnél mondani, de nem kérdeztem meg?

- Talán csak annyi: aki még mindig azt állítja, hogy ez a vírus nem is létezik, az nem tudja, mit beszél. Itt van, együtt kell vele élni és csak azt tudom mondani, tényleg vigyázzon magára mindenki, mert az egyik ember tünetmentesen átvészeli, de a másik lélegeztetőgépre szorul. Az én példám is mutatja, hogy a vírus nem válogat és sosem lehet tudni, milyen kárt okoz a szervezetünkben.  

Forrás: vlv.hu

Borítókép: vlv.hu

Videók