Szűkítette a pólóválogatott keretét Märcz Tamás

Ez a 17 ember a csapat tagja az Európa bajnokságon.


 A szövetségi kapitány az idő rövidsége miatt a megszokottnál kicsit szűkebb keretet hirdetett, hiszen úgymond gyorsabban kell haladni a cél felé. A csapat napi két edzéssel készül majd a Duna Arénában, január 3-5. között pedig egy olaszországi tornán vesz részt.


A klubszezon utolsó mérkőzése, az OSC-FTC BL-rangadó (10-10) másnapján Märcz Tamás megnevezte Európa-bajnoki keretét. A szövetségi kapitány 3 kapust és 14 mezőnyjátékost hívott be, azaz 17 játékossal kezdi meg közvetlen felkészülését az olimpiai kvalifikációs budapesti kontinensviadalra.

„Kedden délután találkozunk, beköltözünk egy fővárosi szállodába, és első etapban december 23-ig napi két edzéssel készülünk a Duna Arénában - fogalmazott a szakvezető. - Lehetett volna a korábbi évekhez hasonlóan magasabb létszámú keretet is összehívni, de most igyekeztem picit szűkebben mérni. Ennek elsősorban az az oka, hogy nagyon kevés az idő, kevés a felkészülési mérkőzés, ezáltal gyorsabban kell haladni az Európa-bajnokság csapatkijelölését illetően."

Märcz Tamás elárulta, hogy egyetlen nemzetközi torna szerepel a közvetlen Eb-felkészülés programjában: január 3-5. között az olaszországi Cuneóban a házigazda mellett Görögország és az Egyesült Államok lesz az ellenfél. „A tervek szerint ide még 15 játékossal utazunk. Túlnyomó részt egyedül készülünk majd, ami nem baj, hiszen sok meccset játszottak a játékosok az elmúlt időszakban. A fizikai felkészítésen lesz a hangsúly, és természetesen a saját taktikai elemeket gyakoroljuk, ehhez elegendő, sőt optimális a 17-es létszám."

A felkészülés rövid, mindazonáltal a kapitány szerint a játékosoknak nem új, bár kétségtelen, az ünnepek is alakítják az eseményeket - amivel persze az ellenfelek sincsenek másként. Ami pedig Märcz Tamás érzéseit illeti: „Várakozással teli vagyok, mint mindig, nagyon jó érzésekkel várom a munkát. Arról nem beszélve, hogy különleges év elé nézünk, miként 2017-ben és 2018-ban, ismét nagy hazai tornát, világversenyt rendezünk, márpedig itthon játszani mindig fantasztikus érzés."

A férfiválogatott 17-es Eb-kerete

Kapusok: Kardos Gergely (Eger), Nagy Viktor (Szolnok), Vogel Soma (FTC)
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Szolnok), Erdélyi Balázs (OSC), Hárai Balázs (OSC), Hosnyánszky Norbert (Eger), Jansik Szilárd (FTC), Mezei Tamás (FTC), Manhercz Krisztián (OSC), Nagy Ádám (Miskolc), Német Toni (FTC), Pohl Zoltán (FTC), Sedlmayer Tamás (FTC), Varga Dénes (FTC), Vámos Márton (FTC), Zalánki Gergő (FTC)

34. LEN VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG - 2020. január 12-26., Budapest, Duna Aréna
FÉRFIAK

A-csoport: Horvátország, Montenegró, Szlovákia, Németország
B-csoport: Szerbia, Oroszország, Románia, Hollandia
C-csoport: Spanyolország, MAGYARORSZÁG, Törökország, Málta
D-csoport: Olaszország, Görögország, Georgia, Franciaország

Forrás:Waterpolo.hu

Videók