Súlyos térdsérülése után visszatért Varga Dénes

A 33 éves klasszis még júniusban sérült meg.


Súlyos térdsérülését követően pénteken a Tatabánya ellen tért vissza Varga Dénes, az FTC-Telekom Waterpolo olimpia- világ- és Európa-bajnok vízilabdázója.

A 33 éves klasszis még júniusban, a válogatott egyik edzésnapján szenvedett szerencsétlen sérülést, amelyet követően meg kellett operálni, a vlv.hu szaklapnak adott interjújában elmondta, nagyon erősnek kellett lennie, de a legjobb kezekben volt. Megjegyezte, nemcsak Hangody László professzor beavatkozására gondol, hanem családja segítségére is.

Varga Dénes hozzátette jelenleg körülbelül 85 százalékosnak érzi magát a vízben, és bízik benne, hogy képes magát "integrálni" a csapatba: "Azért fogalmazok így, mert a többiek március óta nélkülöztek, ez alatt megszokták egymást, a játékot abban a rendszerben, amiben én nem voltam benne. De most azzal, hogy Zalesz (Zalánki Gergő) is visszatért és én is visszajövök, azt gondolom, hogy teljesebbé és potensebbé válhat a csapat."

Varga Dénes a válogatottal kapcsolatban azt mondta, egyelőre ez még "odébb van", lépésről lépésre halad, a következő pedig az lesz, hogy klubcsapatát erős ellenfelekkel szemben is segíteni tudja.

Borítókép: Adam Pretty/Getty Images

Videók