"Sosem mondhatom már el, mit jelentettél nekem" - megható vallomás Benedek Tibor legnagyobb ellenfelétől

Aleksander Sapic megható sorokkal búcsúzik a háromszoros olimpiai bajnoktól, Benedek Tibortól.


A ma hajnalban elhunyt Benedek Tibortól megható vallomással búcsúzik az egyik, hanem legnagyobb ellenfele a szerb Aleksandar Sapic. 

A most 42 éves szerb vízilabdázó saját Facebook oldalán tette közzé a bejegyzést.

"Most kaptam meg az elmúlt évek egyik legszörnyűbb hírét. Benedek Tibor elhunyt.

Nagyon nehéz most megszólalnom, és amit most elmondok, azt sehol nem mondtam még el.

Tiborral csaknem 15 évig játszottunk egymás ellen. Balkezesként mindig velem játszott. A válogatottban és klubcsapatban is gyakran játszottunk egymás ellen.

Ez gyakori, azonban amit senki sem tudott, azt most elmondom.

Tibor volt az egyetlen olyan vízilabdázó, akire igazán felnéztem, szerettem, és nagyon tiszteltem. Motiválni tudott pályafutásom során.

Hat évvel volt idősebb nálam, amikor én 14 éves voltam, akkor ő már világklasszis volt.

Azóta figyelemmel kisértem őt, amikor csak tudtam. Amikor a Becajec csapatában játszottam, a magyar válogatott akkori csapatkapitányától, Vincze Balázstól kértem mindig egy kazettát, a magyar csapat találkozóiról, azzal az indokkal, hogy nagyon érdekel a magyar vízilabda.

Azonban egyáltalán nem érdekelt, csakis Benedek Tibor.

Ezidőtájt közel 400 meccsét néztem meg, lenyűgözött kitartása, akarata.

Később amikor egymás ellen játszottunk, meg akartam neki mutatni, hogy én is képes vagyok arra, amire ő. Volt egy magával ragadó személyisége, sokszor én szégyelltem magam, ha durvább voltam a kelleténél. Erős játékos volt, de mindig betartotta a fair-play szabályait. Minél többször játszottam ellene annál jobban csodáltam.

Sosem játszottunk egy klubban, ezért problémát okozott az, hogy odamenjek hozzá, és ezt megmondhassam neki. Ezt sosem tudom magamnak megbocsátani.

Az ember akit annyira szerettem elment. Aki soha nem volt fáradt, felkészületlen elment. Egy ember aki nagy hatással volt rám, és akinek köszönhetem, hogy az a játékos lettem aki.

Három évvel ezelőtt találkoztam vele utoljára egy budapesti gálamérkőzésen. Szerettem volna neki ismét mindent elmondani, de megint elszalasztottam a lehetőséget, nem értem miért. Soha nem mondhatom már el, hogy mit jelentettél nekem, illetve a vízilabdának, és az utánunk következő generációnak.

Barátom nyugodj békében, és az a legkevesebb, hogy megmutatom azt, amit évek óta titokban tartok. Te voltál az egyetlen ember, akit igazán csodáltam."  



Borítókép: vlv - Magyar Férfi Vízilabda Válogatott

Sport365.hu - Benedek Tiborra emlékezik a nemzetközi sportsajtó

A tragikusan fiatalon elhunyt háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tiborra emlékezik volt csapata, az olasz Pro Recco, ahol Benedek 2007-2012 között játszott. "A vízilabda elveszítette a valaha volt egyik legnagyobb bajnokát, aki három olimpiai aranyérmet nyert Magyarországgal." A Pro Recco ezzel zárja soarait a megemlékezésben: "Viszlát Tibor, írtál egy darabot a történelemünkből.

Sport365.hu - "A vízilabdázás sötét hete" - pályatársai emlékeznek Benedek Tiborra

Benedek Tibor halálhíre nemcsak a vízilabdasportot, hanem az egész sportvilágot megrázta. A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázóról szurkolók milliói mellett pályatársai is megemlékeznek. Risztov Éva, a veszprémi kézilabdacsapat, és Gyurta Dániel is a közösségi oldalán emlékezett meg róla. A Veszprémi Kézilabdacsapatot is mélyen megrendítette a gyászhír.

Videók