Kiss Gergely győzelemmel fejezte be profi pályafutását

A Millennium Masters 16-12-re győzött szombaton az Oázis SC ellen.


Az olimpiai bajnokokból álló Millennium Masters csapata 16-12-re legyőzte a masters világ- és Európa-bajnok Oázis SC együttesét a Duna Arénában rendezett kétnapos vízilabda-gála zárásaként.
Ez a találkozó volt Kiss Gergely hivatalos búcsúmérkőzése.
A mérkőzés előtt hosszú sorban vártak a szurkolók arra, hogy közös képet készítsenek a Millenium Masters tagjaival vagy aláírást kérjenek tőlük, köztük természetesen Kisstől.
A világklasszis balkezest köszöntötte többi között a magyar szövetség, valamint korábbi klubjai közül a Honvéd.
 
Fotó: Magyar Vízilabda Szövetség
 
Az egykori játékostársak, edzők és ellenfelek emlékeinek felidézésével, valamint fotókkal és videókkal színesített gálamérkőzésen Kiss Gergő kétszer is látványos gólt szerzett, a Duna Aréna közönségének nagy örömére.
A találkozó előtt az esti programban a világbajnoki negyedik női válogatott a kínaiakkal csapott össze, Bíró Attila együttese 9-8-ra kikapott.
A kétnapos fesztivál pénteki napjának csúcspontja a 2000-es sydneyi olimpia döntőjének "újrajátszása" volt, azt az összecsapást 13-8-ra nyerték Kemény Dénes korábbi tanítványai az oroszok ellen. 
 

Videók