Hiába a feltámadás, vereséget szenvedett a női vízilabda-válogatott

Kikapott Kínától, elbukta a csoport első helyét a női vízilabda-válogatott.


Gergelics József és Kis Tamás, az MTI különtudósítói jelentik: A magyar válogatott 11-9-es vereséget szenvedett Kínától a tokiói olimpia női vízilabdatornájának vasárnapi negyedik fordulós mérkőzésén, így a második helyen végez a B csoportban.

Bíró Attila tanítványai a negyeddöntőben az A csoport harmadik helyezettjével, Hollandiával vagy Kanadával játszanak majd a legjobb négy közé kerülésért. A holland-kanadai összecsapást közép-európai idő szerint 8.30-tól rendezik a Tacumi Vízilabdaközpontban.

Női vízilabdatorna, B csoport, 4. (utolsó) forduló:
Kína-Magyarország 11-9 (4-1, 3-1, 2-4, 2-3)

Azt már a mérkőzés előtt tudni lehetett, hogy a magyaroknak elegendő egy döntetlen az első hely megszerzéséhez a B csoportban, mert az Egyesült Államokkal szemben az egymás elleni eredmény nekik kedvez. A meccskeretből ezúttal a japánok ellen remekül beszálló és védő Gangl Edina maradt ki.
A ráúszásnál Vályi elhozta a labdát, de a magyarok fórban nem tudtak betalálni. A kínaiak szintén emberelőnyös helyzetben vezethettek akciót, de nem voltak eredményesek. A vezetést mégis nekik sikerült megszerezni, valamivel később pedig egy bejátszás kapuba pofozása nyomán kétgólosra nőtt az előnyük. A magyarok háromszor is a kapufát találták el, egyszer pedig a rivális kapusa védett bravúrral, így az újabb kínai góllal már három volt a különbség. Illésnek aztán egy remek találattal sikerült szépítenie két perccel a negyed vége előtt, az ellenfél azonban még a dudaszó előtt újfent eredményes volt. A második felvonás Szücs góljával indult, aztán percekig megint a védelmeké volt a főszerep. A hátsó alakzatot először Kínának sikerült feltörnie, majd a sorra kimaradó magyar helyzetek után az ázsiaiak újabb találatával már négygólosra duzzadt a különbség. Bíró Attila tanítványai támadásban láthatóan szenvedtek, amikor pedig sikerült lőniük, akkor a kapu mellé tüzeltek, a rivális kapusa védett, vagy már a támadóidő lejárta után próbálkoztak. Az újfent eredményes kínaiak számukra megnyugtatónak tűnő, ötgólos vezetéssel vonulhattak szünetre.

A harmadik negyed elején percekig nem esett gól egyik oldalon sem, majd Kína szövetségi kapitánya kért időt, de csapatának csak az ezt követő második akcióból sikerült betalálnia. A különbséget Illés csökkentette hatról ötre, alig több mint két perccel a játékrész vége előtt pedig Bíró Attila kért időt. Ezután Gurisatti volt eredményes, majd Keszthelyi a hetedik próbálkozásából először talált be a meccsen. A negyed utolsó perceiben egy kínai gólra Gurisatti válaszolt, így a záró játékrésznek háromgólos különbséggel vághattak neki a felek.

Az utolsó nyolc perc első felében nem esett gól, aztán a kínai kapitány időt kért, de csapatának ezután sem sikerült betalálnia. A másik oldalon viszont Gurisatti eredményes volt, aztán egy kínai gólt videós visszanézés után érvénytelenítettek. Fórban magyar ziccer maradt ki, de aztán ötméteresből Gurisatti egy gólra csökkentette a különbséget. Az ellenfél szintén büntetőből próbálkozhatott, és sikerrel járt. A magyarok válasza kicsit lassan jött, ráadásul a dudaszó előtt Kína ismét betalált, így megnyerte a találkozót.
 

Borítókép: MTI/Illyés Tibor

 

Videók