Férfi vízilabda: a Szolnok otthon kapott ki a Szegedtől

A Szolnok hazai medencében egy góllal alulmaradt a Szegeddel szemben a férfi vízilabda ob I 21. fordulójának péntek esti rangadóján.


A szolnoki Vízilabda Arénában a tabellán első és az alapszakasz megnyerésére is a leginkább esélyes hazaiak a harmadik helyet elfoglaló Szegedet fogadták. Bár a novemberi csongrádi bajnoki kiruccanást a pénteki vendéglátók nyerték, a Szeged éppen a Szolnokon rendezett kupadöntőben vágott vissza a vereségért.

A mostani csata nyitányaként a Szeged valósággal állva hagyta a Szolnokot és háromszoros olimpiai bajnok centere, Molnár Tamás találata révén már 3-0-ra vezetett, amikor szépítettek a hazaiak. Az első szünetre azonban 4-1-es előnynél vonulhattak el a vendégek, miután a világbajnok Szivós Márton akcióból eredményes volt.

A második negyedet a szintén világbajnok Vámos Márton villanásával a Szolnok kezdte jobban, majd folytatta a felzárkózást a Dózsa és a nagyszünet előtt be is érte riválisát, viszont még maradt idő válaszra egy újabb szegedi emberelőnyből (4-5).

A harmadik nyolc percben gyorsan egyenlített a Szolnok a duplázó Vámosnak köszönhetően (5-5). Utána viszont a kölcsönösen elrontott helyzetek jellemezték a mérkőzést, egészen a negyed hajrájáig, amikor is a Szolnok átvette a vezetést.

Majd - már a záró játékrészben - növelte is előnyét az egymás után kétszer is eredményes szerb légiós, az olimpiai bronzérmes, vb- és Eb-győztes Stefan Mitrovic jóvoltából (7-5). Ám a vendégek nem adták fel, 7-6-ot követően három emberelőnyös góllal elléptek a vendéglátóktól (7-9). A kissé kaotikus meccs finisében a volt szegedi Török Béla még szépített (8-9), egyenlíteniük azonban már nem sikerült a hazaiaknak.

VÍZILABDA
Férfi OB I

Szolnoki Dózsa-Közgép VSC - Diapolo-Szeged 8-9 (1-4, 3-1, 2-0, 2-4)
Góldobók:
Mitrovic 3, Vámos 2, Gocic, Pásztor, Török 1-1, illetve Molnár, Tóth M., Szivós 2-2, Seman, Juhász, Hegedűs 1-1

Debreceni VSE - BVSC-Zugló 10-10 (3-2, 2-1, 3-3, 2-4)
Legjobb góldobók:
Kállay 4, illetve Létay 5

Videók