Ezzel a kerettel vág neki az Európa Kupa döntőknek a női pólóválogatott

Görögország ellen ugranak először medencébe.


Tizenkilenc játékossal megkezdte a felkészülést az Európa Kupa jövő hetén, Torinóban sorra kerülő hatos döntőjére a magyar női vízilabda-válogatott.

 
Bíró Attila együttese jövő pénteken a címvédő Görögország ellen ugrik medencébe, sikere esetén pedig másnap a négy között Oroszország legjobbjaival találkozik.
 
"Egyértelműen a görögök elleni meccs van fókuszban, rájuk készülünk, tovább egyelőre nem gondolkodunk, még akkor sem, ha természetesen komoly céljaink lesznek Olaszországban" - idézte a Magyar Vízilabda Szövetség honlapja a szövetségi kapitányt, aki tizenöt játékost nevezhet majd a fináléra.
 
"A legfontosabb, hogy a nyári felkészülés előtt ez az egyetlen olyan alkalom, amikor egy egész hetet együtt tölthetünk csak edzésekkel - erre eddig nem volt lehetőség, hiszen a selejtezők előtt mindig csak két-három nap állt a rendelkezésre, az is jó esetben. Természetesen ezt az alkalmat igyekszünk a lehető leghasznosabban tölteni" - jegyezte meg a szakember. Hozzátette: a selejtezősorozatban a hollandiai (13-14), és az olaszok elleni hazai mérkőzésen (12-8) játszott a legjobban csapata, azt a formát kellene állandósítani.
 
Az Európa Kupából az első három jut a világliga júniusi szuperdöntőjébe, melynek Budapest ad majd otthont, így annak a magyar válogatott automatikus résztvevője. A nyári torna győztese szerez elsőként kvótát a 2020-as tokiói olimpiára.
 
A női válogatott kerete
Kapusok: Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (FTC), Magyari Alda (Honvéd), Tóth Eszter (BVSC)
Mezőnyjátékosok: Csabai Dóra (FTC), Faragó Kamilla (UVSE), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Illés Anna (BVSC), Keszthelyi Rita (UVSE), Leimeter Dóra (BVSC), Máté Zsuzsanna (BVSC), Parkes Rebecca (UVSE), Rybanska Natasa (UVSE), Szilágyi Dorottya (Eger), Szücs Gabriella (UVSE), Vályi Vanda (Dunaújváros)
 
Fotó forrása: Laurence Griffiths/Getty Images

Videók